2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Magyarország élőben

Sára Botond: Nem maradt más eszköz a Kormányhivatal kezében, csak a bírság

A Magyarország élőben extra vendégei Sára Botond Budapest Főváros Kormányhivatalának kormánymegbízottja, Kiss Róbert Richárd turisztikai szakújságíró és Banai Ádám, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója voltak.

  • Sára Botond: Nem maradt más eszköz a Kormányhivatal kezében, csak a bírság

„Egymillió forintra büntette a feltárt súlyos hiányosságok miatt a főváros által vezetett Pesti úti idősotthont Budapest Kormányhivatala.(…)

Egészen pontosan miért szabták ki ezt az egymilliós büntetést?”

-        kérdezte Földi-Kovács Andrea műsorvezető.

„Az egymillió forintos büntetést azért kapta ez a fővárosi intézmény, mert azokat a fertőzés megelőzésére vonatkozó szabályokat, amelyekre egyébként már korábban is kötelezést kapott – ezek általános szabályok, tehát nem is a kialakult járványhelyzetre vonatkozó szigorú szabályok – ezeket nem tartotta be. És gyakorlatilag nem maradt más eszköz a Kormányhivatal kezében, mint hogy a korábbi kötelezéseken felül most bírságot is ki kellett szabni.”

– válaszolta Sára Botond.

Kiss Róbert Richárd: A belföldi pihenés hamarabb elérhető lesz

Több mint 12 millió embernek ad munkát a turizmus az Európai Unióban, így minden tagállamnak érdeke, hogy a nyarat ne a négy fal között töltsék az emberek. Ötlet van bőven, az idő azonban kevés. Hamarosan indul a főszezon. A Magyarország élőben extra vendége Kiss Róbert Richárd turisztikai szakújságíró volt.

Nemcsak Magyarország, hanem Európa több országa megkezdte a fokozatos lazítást. Európában a GDP 10 százalékát adja a turizmus. Erről lemondani nyilván nagy könnyelműség lenne. Földi-Kovács Andrea első kérdése vendége felé az volt, hogy hogyan lehet ezt egy világjárvány idején ellenőrzött keretek között megtenni?

Nagyon nehéz, de rengeteg az ötlet. (..) Nagyon sok minden hátráltatja azonban a megvalósítást, például nem lehet tudni meddig tart a járvány, lesz-e és, ha igen mikor jön a második hullám – mondta a turisztikai újságíró. Kiss Róbert Richárd hozzátette: a turistafolyósó is egy ilyen elképzelés, a horvátok gondoltak erre, hogy így védenék a pihenőket. Olaszok is sok mindent kitaláltak akciós repülőjegyek és ingyen éjszakákat ajánlanának a turistáknak. Egy biztos, a belföldi pihenés valószínűleg hamarabb elérhető lesz.

Banai Ádám: Olcsó hitellel segíti a vállalkozásokat a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank csodafegyverének is tartják a már elérhető Növekedési Hitelprogram Hajrát, amely a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került cégeknek jelenthet komoly segítséget. Magyarország élőben extra című műsorunk vendége volt Banai Ádám, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója.

A mikro-, kis- és középvállalkozások számára olyan lehetőséget biztosít a Magyar Nemzeti Bank, mint eddig még soha. Összesen 1500 milliárd forintnyi hitelt biztosítanak az elkövetkező időszakban a vállalkozások legszélesebb körében.

Egymillió forinttól, maximum húszmilliárd forintig igényelhető az a hitel, melynek maximális kamata nem lehet több, mint 2,5 százalék. Ami a visszafizetést illeti, nem a következő hónapokra, hanem akár 10-20 évre is vonatkozhat annak lehetősége.

Hír TV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!