2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Magyarország élőben

Novák: Az ellenzék felelőtlenül, tét nélkül könnyen ígérget a nyugdíjasoknak

Minden eddiginél magasabb összegű lesz a novemberi nyugdíjprémium. Erről beszélt a Hír TV stúdiójában Novák Katalin. Az EMMI család- és ifjúságügyért felelős államtitkára elmondta: 2,5 millióan jogosultak a nyugdíjprémiumra, és 2019 lesz immáron a harmadik olyan év, amikor prémiumot kapnak a nyugdíjasok. Velkovics Vilmos műsorvezető kérdésfölvetésére az is elhangzott, hogy a nyugdíj-kiegészítés összege átlagosan 10 ezer forint lesz az idén és a juttatások átutalása november 12-e után fog megtörténni. A műsor egyik kiemelt témája volt, hogy óriási az érdeklődés a családvédelmi akcióterv iránt.

  • Novák: Az ellenzék felelőtlenül, tét nélkül könnyen ígérget a nyugdíjasoknak

„Hányan számíthatnak a novemberi nyugdíjprémiumra és hogyan számolják ki a jogosultságot?”

– tette fel első kérdését Velkovics Vilmos.

Az államtitkár elmondta: a nyugdíjprémium arról szól, hogy ha javul a gazdaság teljesítőképessége, ha a magyar emberek szorgalmának köszönhetően egyre jobban teljesít a gazdaság, akkor ebben a nyugdíjasok teljesítménye is benne van. Ebből nekik is részesülniük kell.

„Idén már harmadik alkalommal tudunk nyugdíjprémiumot fizetni. 2017-ben tudtunk először”

– folytatta Novák Katalin, aki a jogosultság kapcsán kifejtette: „a nyugdíjban, a nyugdíjszerű ellátásban részesülők” kapják meg. Az államtitkár abban bízik, hogy – noha óvatosan terveznek – jövőre is lesz módjuk nyugdíjprémiumot fizetni. Az Idősek Napja tájékán szokta a kormány jelezni, hogy a jövőt illetően milyen nyugdíjemelésekre és kedvezményekre számíthatnak a nyugdíjasok, mert ebben az időben már látszanak az adott év gazdasági eredményei, és a gazdasági mutatók alapján lehet tervezni a juttatások mértékét.

„A nyugdíjprémiumnál 22 ezer forint a maximum, egy átlag nyugdíj mellett már ezt az összeget kapja meg az érintett. Van egy viszonylag bonyolult képlet, ami alapján kiszámoljuk mennyi a nyugdíjprémiumnak az összege”

– fogalmazott az EMMI államtitkára. A nyugdíjkiegészítést illetően Novák Katalin aláhúzta:

 „Mi 2010-ben azt az ígéretet tettük a magyar nyugdíjasoknak, hogy megőrizzük a nyugdíjak reálértékét.  Amit 2010-ben meg tudtak vásárolni a nyugdíjukból, ugyanazokat a termékeket, szolgáltatásokat 2019-ben is meg tudják vásárolni”

– mondta a politikus, aki szerint, hogy ezt a vállalásukat teljesíteni tudják „azzal bástyázták körbe”, hogy mindig a tervezett inflációnak megfelelően emelték a nyugdíjakat. Ilyetén: jövőre az előrelátott 2,8 százalékos inflációt január elsejétől ugyanilyen arányú nyugdíjemelés fogja követni. Mivel az idén az infláció meghaladta a korábbi nyugdíjemelés mértékét, ezért kerülhet sor a nyugdíjkiegészítésre. Ez egyszeri összegben lesz kifizetve, és a novemberi nyugdíjnak a 8,4 százalékát teszi ki.

„Utána majd ez az emelés, különbözet beépül majd a jövő évi nyugdíjemelésbe is”

– nyilatkozta Novák Katalin.

Velkovics Vilmos műsorvezető felvetette: az ellenzék és egyes szervezetek is azzal kampányolnak, hogy az infláció ettől magasabb, több pénz járna.

„Mindig lehet egy számnál egy nagyobb számot mondani. Mondj egy számot: 10. Én azt mondom, 11, és én nyertem. Ezt a játékot el lehet játszani. Az ellenzék tét nélkül mondja azt, amit mond, hiszen nincsenek kormányzás közeli pozícióban. Amikor nekik lehetőségük volt, hogy a nyugdíjasoknak adjanak, akkor ők nem adtak, hanem elvettek, emlékszünk rá, hogy a 13.havi nyugdíjat megszüntették”

– fűzte hozzá Novák Katalin, majd úgy folytatta: most hangos az ellenzék, de az ő idejükben például nem volt Erzsébet- és rezsi-utalvány, nyugdíjprémium se.

Jövő január elsejétől pedig azok a nagyszülők is GYED-re mehetnek, akik az unokájukkal szeretnének maradni – emlékeztetett az EMMI államtitkára.

 

Hír TV

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!