2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Magyarország élőben

Moldován: „Az ellenzéki pártok tökéletesen lesz..ják az Erzsébetvárosban élők érdekeit”

Zsarolás, szószegés, széthúzás – így jellemezte az ellenzéki összefogást az LMP egykori budapesti elnöke. Moldován László, aki független polgármesterjelöltként indul Erzsébetvárosban a Hír TV Magyarország élőben című műsorában Földi-Kovács Andrea műsorvezetőnek nyilatkozott az önkormányzati választást megelőző pártcsatározásokról, alkudozásokról, és az egyre aggályosabbnak tűnő baloldali összefogás fonákságairól.

  • Moldován: „Az ellenzéki pártok tökéletesen lesz..ják az Erzsébetvárosban élők érdekeit”

„Régóta vágyott politikai stratégia az ellenzéki térfélen a teljes összefogás. Most ugyanakkor az önkormányzati választások kampányában azt látjuk, hogy ugyanúgy van több kudarcos terület, vagy kerület

– kezdte felvezetőjét Földi-Kovács Andrea, aki a vendéget arról kérdezte, mi lehet az oka ennek a sikertelenségnek?

„Én úgy érzékelem, hogy a baloldali pártok nem akarnak együttműködni a többi párttal a Fidesz leváltásáért”

– reagált a kérdésre Moldován László, aki szerint az ellenzék számára az őszi választás pusztán a területfoglalásról szól.

Moldován László a múlt héten jelentette be, hogy civil támogatással polgármesterjelöltként megméretteti magát Erzsébetvárosban. Az LMP volt budapesti elnöke a Hír TV Magyarország élőben című műsorában úgy vélte, a balodalon nincs összefogás csak együttműködés. A politikus, aki korábban több egyeztetésen is részt vett azt mondja, az MSZP és a DK zsarolással erőlteti rá jelöltjeit a többiekre.

„Mindenki zöld programot hirdet elvileg, aztán valamiért soha nem valósítják meg amikor hatalomra kerülnek. Nagyon szeretném egyébként – bárki kerül hatalomra Erzsébetvárosban – az zöld programot hirdessen, ugyanis két-három évvel kevesebbet élnek az Erzsébetvárosiak, mint más kerület béliek. Éppen azért mert nincsenek zöld felületek”

– mondta el a függetlenként induló polgármester-jelölt.

A DK-s Niedermüller Péter jelöléséről az volt a véleménye, hogy a volt EP-képviselő „fájdalomdíj” gyanánt kapta meg a pártjától az erzsébetvárosi polgármester-jelölti posztot, holott semmi köze nem volt idáig a kerülethez, fogalma sincs az ott élők problémáiról.

"Azt gondolják az ellenzéki pártok, hogy a pártelitek alkujában megneveznek valakit, az Erzsébetvárosiakat egyáltalán nem kérdezik meg, a civilekkel nem egyeztetnek és azt gondolják, hogy majd akkor mivel az teljesen jogos követelés, hogy a Fideszt le kell váltani, akkor majd a szavazók befogott orral fognak szavazni az ő jelöltjükre"

– fogalmazott a politikus.

"Engem még senki nem kért arra, hogy visszalépjek. De én azt gondolom, hogy Niedermüller Péter megközelítése pontosan azt mutatja, hogy a pártok tökéletesen le…ják – már bocsánat – az ott élők érdekeit"

– fejtette ki Moldován László.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!