2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Hazahúzó 01:00

Magyarország élőben

Méltatlanul elfeledett filmalkotások a HírTV műsorán

A Magyar Nemzeti Filmintézet és a HírTV stratégiai együttműködésének keretében Svenk címmmel új magazin indul televíziónkban. A magyar film múltjáról, jelenéről, valamint az új műsorról Kurutz Márton, a Magyar Nemzeti Filmintézet kutatási vezetője beszélt a Magyarország élőben extra című műsorunkban.

  • Méltatlanul elfeledett filmalkotások a HírTV műsorán

A magyar film napját 2018 óta ünnepeljük április 30-án, ugyanis 1901-ben ezen a napon mutatták be az első megrendezett magyar filmet A táncz címmel. A jubileumi esztendő kapcsán Kurutz Márton elmondta, a Magyar Nemzeti Filmintézet nem titkolt szándéka az, hogy elinduljon egy nemzetközi kutatás annak érdekében, hogy előkerülhet rengeteg olyan film, amelyet most elveszettnek tekintenek, hiszen például a magyar némafilmek 93 százaléka nincs meg, vagy kallódik.

A magyar film jó volt, piacképes volt Nyugat-Európában, a némafilm idején világ legmagasabb színvonalát képviselte (…) az első világháború okozta krízis hozott egy nagy aszinkronitást hozott létre és azt csak 10 év múlva tudta a magyar film kompenzálni

– emlékeztetett.

Velkovics Vilmos műsorvezető felvetésére, hogy hol tart most a magyar film, Kurutz Márton elmondta, a magyar film történetét fel lehet osztani különböző műfajokra és most a bohózatok és a drámák idejét éljük, ami az európai ízlásvilágba nagyon jól betagozódó műfajokat jelent.

Kiemelte, a magyar film az elmúlt 10-12 évben egy magasröptű szárnyalást él meg, erre pedig bizonyíték az is, hogy a magyar alkotásokat számos díjjal is jutalmazták.

Ami a magyar film jövőjét illeti, a kutatási vezető úgy gondolja, a centralizáció mindig jó hatással volt a filmiparra, és amikor az állam a segítségére siet azoknak az alkotóknak, akiknek van valamilyen elképzelésük, akkor abból nagyszerű dolgok születhetnek.

Érdekesség, hogy a jubileumi emlékév kapcsán a Magyar Nemzeti Filmintézet hamarosan bemutatja az 1914-es A munkászubbony című magyar filmet, amit néhány éve találtak meg Hollandiában.

A főszerepét Hegedűs Gyula játssza, akiről mindenki azt hiszi, hogy csak egy utca Budapesten és láthatjuk, hogy egy nagyszerű színész is. Ez a film az, ami a gyűjteményünkben a legkorábbi nagyjátékfilm

– mondta el Kurutz Márton.

A Magyar Film Napjához kötődve új heti filmes magazin indul a HírTV-n Svenk címmel. Az új műsorhoz a tartalmakat Magyar Nemzeti Filmintézet fogja szolgáltatni.

A kutatási vezető közlése szerint, az archívumuk tele van méltatlanul elfeledett filmalkotásokkal és ezekről próbálják majd lefújni a port.

A hetente szombatonként képernyőre kerülő műsor célja, hogy a nagyközönséggel megismertesse a magyar filmipar múltját, jelenét és jövőjét, emellett naprakészen beszámoljon minden olyan történésről, amely az egyre sikeresebb hazai filmgyártáshoz kapcsolódik.

A Svenk premier adása május 1-jén 22 óra 30 perckor kezdődik, itt a Hír TV-n.

Teljes beszélgetés: 

 

KAPCSOLÓDÓ: 

Egy hiánypótló műsor jön a magyar televíziózásban

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!