2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Vezércikk 14:05

Magyarország élőben

Horváth László: A rasszista kártyát kijátszva támadja Brüsszel Magyarországot

Újabb eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság. Ősszel küldött levelet a kormánynak a testület, amelyben a köznevelési törvény nyári módosítását kifogásolta. A jogszabályt azután változtatta meg a kormánytöbbség, hogy a bíróság iskolai szegregáció miatt csaknem 100 millió forintot ítélt meg a gyöngyöspatai romáknak.

  • Horváth László: A rasszista kártyát kijátszva támadja Brüsszel Magyarországot

Ma már a törvény szerint egy forintot sem lehet kifizetni annak, akit hasonló jogsértés ért. A bíróság ugyanis a pénzben megállapított sérelemdíj helyett oktatási szolgáltatással kárpótolhatja az érintetteket.

Horváth László, a Fidesz országgyűlési képviselője volt Földi-Kovács Andrea műsorvezető vendége, Magyarország élőben című műsorunkban.

Eljárást indított Brüsszel a köznevelési törvény módosítása miatt. A rasszista kártyát kijátszva támadja Brüsszel Magyarországot.

„Azt gondolja úgy tűnik, hogy a pénz az nagyobb garanciát ad, az igazságosabb és hatékonyabb megoldás, holott az elmúlt időszakban láttuk azt, hogy (…) pénzhez jutottak és ebből a 100 millió forintból én úgy tudom, hogy egy fillért sem költöttek sem tanulásra, sem képzésre. Más dolgokra költöttek.”

- hívta fel a figyelmet Horváth László, a Fidesz országgyűlési képviselője a gyöngyöspatai események és Brüsszel reakciója kapcsán.

„Gyöngyöspata egy ürügy, ez az egész per és a perben szereplők csak eszközök arra, hogy megint Magyarországot meg lehessen vádolni valamivel. Külföldről gerjesztenek egy konfliktust, - lásd ugye itt volt ez az alapítvány, a Soros-szervezet - majd külföldről támadják meg Magyarországot.”

- hangsúlyozta Horváth László, a Fidesz országgyűlési képviselője.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!