2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Magyarország élőben

Hollik István: A tömegközlekedésre kell fordítaniuk az önkormányzatoknak az iparűzési adót

Törvénymódosításra készül a kormány. Az iparűzési adót elsődlegesen a helyi tömegközlekedés finanszírozására kell majd fordítani. Ki nyer és ki veszít? Hollik István, kormányszóvivő erről beszélt a HírTV kedd esti Magyarország élőben című műsorában.

  • Hollik István: A tömegközlekedésre kell fordítaniuk az önkormányzatoknak az iparűzési adót

Simán vette az akadályokat Várhelyi Olivér. A kormány szóvivője, Hollik István elmondta a jogi szakbizottság tekintetében már semmin nem lepődik meg, hiszen Trócsányi Lászlót is megbuktatták, pedig egyértelműen semmilyen összeférhetetlenség nem volt.

„Nehéz jogi mutatvány lett volna Várhelyi Olivért leszavazni és összeférhetetlenséget megállapítani, hiszen ahogyan az elhangzott az előbbiekben is a nagykövet úr végig Brüsszelben dolgozott és én azt gondolom, hogy nagyon kevés olyan magyar ember van, aki jobban átlátja a brüsszeli büokrácia dzsungelét és jobban eligazodik benne, mint Várhelyi Olivér nagykövet úr”

- fogalmazott Hollik István. Hozzátette, biztos abban, hogy kiváló biztos válik majd belőle.

A szakképzési törvénymódosításban osztrák mintára hivatkozó politikus elmondta, a törvény célja, hogy a XXI. század kihívásaihoz, a magyar gazdaság igényeihez-szükségleteihez hozzáigazítsa a képzéseket.

„A magyar kormány célja, hogy az új szakképzési rendszerben az oda bekerülő fiatalok versenyképes tudást kapjanak, gyakorlati tudást kapjanak. Tehát olyan szaktudást szerezzenek meg ami után a későbbiekben a piacon el tudnak helyezkedni.”

Hozzátette két típusú iskola jön majd létre az új szakképzési rendszerben: a szakképző iskola és a technikum. A szakképző iskolában szakmát vagy részszakmát tanulhatnak a fiatalok, de nem kapnak érettségit, a technikumban pedig szakmát és érettségit is szerezhetnek.

„Ez egy osztrák példa, Ausztriában egyébként négy évvel ezelőtt vezették be. Azt gondolom, hogy ez is egy jó ösztönző abba az irányba, hogy minél kevesebb olyan fiatal legyen, aki szakma nélkül tölti be a 18. életévét és úgy kerül a munkaerő piacra, hogy nincsen semmilyen képzettsége.”

Tuzson Bence bejelentette, hogy törvényt alkotnak arról, hogy a jövőben iparűzési adót elsődlegesen a helyi tömegközlekedés finanszírozására kellene fordítani.

„Az a célunk, hogy minden városban, nem csak Budapesten, hanem az ország minden településén jó színvonalú helyi közlekedés legyen és ha van iparűzési adó bevétele az önkormányzatnak – a legtöbb nagyvárosban azért jócskán van-, akkor viszont törvényben írjuk elő, hogy ezt az iparűzési adó bevételt a helyi közösségi közlekedés működtetésére és fejlesztésére kelljen használni és csak az afölött megmaradt résszel rendelkezhet önállóan az önkormányzat”

- mondta Hollik István.

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!