2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Magyarország élőben

Fürjes Balázs: Új egyensúlyra van szükség Budapest közlekedésében

  • Fürjes Balázs: Új egyensúlyra van szükség Budapest közlekedésében

Fürjes Balázs párbeszédet szeretne a fővárosi közlekedés átalakításáról

Kezdeményezte május végére és június elejére a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa ülésének összehívását Fürjes Balázs. Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár elmondta, ez az egyik rendszeres egyeztető fórum a kormányzat és a főváros között és úgy látja bőven van mit megbeszélni, többek között ezért kezdeményezte az ülést. Hozzátette, az egyeztetések és beszélgetések hetente többszöri alkalommal fordulnak elő, a legközelebbi éppen szerdán lesz főpolgármester-helyettesi szinten.

„Mi egyrészt kértük Karácsony Gergelytől, hogy tegye meg a saját javaslatait a napirendre, tehát várjuk főpolgármester úr javaslatait. Másrészt azt mondtuk, hogy van három olyan téma, ami közvetve-közvetlenül függésben van a járvánnyal és ezeket jó lenne megbeszélni. Azt is mondtuk, hogy tiszteletben tartjuk az önkormányzati autonómiát, az önkormányzat jogköreit. Tegyék meg ők a javaslataikat, készítsen a főváros előterjesztést és mi nagyon szívesen megbeszéljük ezeket”

- mondta Fürjes Balázs.

Schmidt Jenő: Minden települést érinteni fog, a kisebbeket hamarabb

A járvány több milliárdos kiesést okoz az önkormányzatoknál is, a fejlesztéseket leállították és növekednek a nem várt kiadások is. Akár 200 önkormányzat is csődbe mehet az ősz során. A helyzetről Schmidt Jenő, Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke adott tájékoztatást.

Magyarországon 3174 önkormányzat van, ezek közül 300 olyan településen, amely 2000 fő alatti. A fő kérdés az, hogy az önkormányzatok bevételi struktúrái hogyan alakulnak. Három bevételi forrásuk lehet, az állami támogatás, saját bevételek és az intézményi bevételek, mint a konyhák és gazdasági társaságok, amik jelenleg nem üzemelnek. További nagy kiesést fog jelenteni az, hogy kevesebb iparűzési adó fog befolyni a települések számláira. A legnagyobb gondban azok az önkormányzatok lesznek, akik intézményi struktúrát tartanak fent, az egyéb bevétel kiesések mellett ez hatalmas érvágás lesz nekik.

Schmidt Jenő elmondta, hogy a válság minden települést érinteni fog, a kisebbeket előbb, mivel a nagyoknak jelentősebb tartalékaik vannak.

A csődbe jutott településekre csődbiztos jelölnek ki, aki a helyzet helyreálltáig csak a kötelező feladatokra fordít pénzt. Működése alatt a polgármestert és a testületet felfüggesztik.

Balla Ákos: Első körben az albérlet probléma várt a legnagyobb megoldásra

„Hogyan lehet összegezni az ingatlanpiac szempontjából az elmúlt két-két és fél hónapot? Tehát melyik szegmense sínylette meg a még jobban a piacnak a járványt?”

- kérdezte Földi-Kovács Andrea. 

„(…) Első körben az albérlet probléma volt, ami a legnagyobb megoldásra várt. Nagyon sokaknak megszűnt a munkahelyük, nem tudták fizetni az albérletüket és ezért kellett, hogy azt megtegyék, hogy kiköltözzenek egy albérletből vagy egy új albérletet keressenek maguknak. Tehát ez a piac reagálta le leggyorsabban a változásokat"

- válaszolta Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonosa.

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!