2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Magyarország élőben

Farkas Örs: Brüsszel megpróbálja kihasználni a helyzetet, amikor az egész világ bajban van

A lengyel miniszterelnökkel egyeztetett a vétóról Orbán Viktor. Sikerül-e meggyőznie a két kormányfőnek Brüsszelt, hogy a jogállamisággal összefüggő szabályok megalkotása nem szükséges a válság kezeléséhez? A Magyarország élőben vendége Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője volt.

  • Farkas Örs: Brüsszel megpróbálja kihasználni a helyzetet, amikor az egész világ bajban van

„Érdemes azzal kezdeni, hogy egyáltalán miért van szükség erre a vitára. 2015-ben került egyértelműen az asztalra a bevándorlásnak a kérdése. Azóta Magyarország és Lengyelország is egyértelmű állásponton van, nem változott az álláspontunk. Következetesen ugyanazt mondjuk, hogy az államok maguk dönthessék el, hogy kikkel szeretnének együtt élni. Ebben Magyarországon a népszavazás is és azóta egy országgyűlési választási megerősítette a kormányzati álláspontot. Ezzel szemben az Európai Unió egyes országainak vezetői, illetve e brüsszeli bürokraták mindenféle eszközt megpróbáltak felhasználni arra, hogy rá tudják kényszeríteni Magyarországra és Lengyelországra és más országokra is ezt a véleményt, hogy márpedig be kell fogadni bevándorlókat és Európának a jövőjét így kell megalapozni”

- mondta a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője, Farkas Örs. Hozzátette, Soros György 2015-ben már elmondta, hogy büntetné azokat az országokat, akik nem akarnak bevándorlókat befogadni, most a vita kiújulásakor az üzletember már utasítást adott erre az Uniónak.

„A magyar lengyel együttműködésnek nyilván fontos megerősítése a mai. Sem a magyar fél nem fog elfogadni olyan javaslatot, amely a lengyeleknek nem megfelelő és a lengyelek sem fognak olyat elfogadni, amely a magyar félnek nem megfelelő. Értelemszerűen ez erősen szimbolizálja a megegyezést.”

Teljes beszélgetés:

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Megállapodás született az Egyesült Államok és Niger között az afrikai országban állomásozó amerikai katonák kivonásáról - közölte az ügyet ismerő forrás a Reuters hírügynökséggel pénteken, miután Kurt Campbell amerikai külügyminiszter-helyettes a nigeri vezetéssel tárgyalt.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!