2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Magyarország élőben

Boros Bánk Levente: Elhazudták a választásokat 2006-ban

Boros Bánk Levente elmondta, jó, hogy két évfordulója van az őszödi beszédnek: az elhangzásának és a nyilvánosságra kerülésének a napja, hiszen így évente kétszer tudunk emlékeztetni arra, hogy milyen helyzet alakult ki 2006-ban. Az elemző kiemelte, az MSZP számára Gyurcsány Ferenc hozta el a véget.

  • Boros Bánk Levente: Elhazudták a választásokat 2006-ban

Tizennégy éve leplezte le önmagát és kormányát Gyurcsány Ferenc. Velkovics Vilmos azt a kérdést tette fel a Nézőpont Intézet vezető elemzőjének, hogy milyen politikai környezetben hangzott el Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde.

Boros Bánk Levente elmondta, hogy jó, hogy két évfordulója van az őszödi beszédnek: az elhangzásának és a nyilvánosságra kerülésének a napja, hiszen így évente kétszer tudunk emlékeztetni arra, hogy milyen helyzet alakult ki 2006-ban.

A beszéd előzményei és utózöngéi egyaránt fontosak, ezekből tanítani lehet a fiatalabb generációt is, akik nem emlékeznek rá, hogy mi történt pontosan azokban a hónapokban

– jegyezte meg az elemző.

Ezt követően Boros Bánk Levente arról beszélt, hogy miután több felkérést is kapott a témában, elővette az adatokat, és megdöbbenve állapította meg, hogy a beszéd elemeiből egy is elég lenne ahhoz, hogy „Orbán Viktort keresztre feszítsék”.

Az elemző emlékeztetett arra, hogy

Gyurcsány Ferenc 2004-ben kebelezte be az MSZP-t, és választás nélkül lett miniszterelnök, 2006-ban pedig egy „elcsalt választáson” újrázott, hiszen akkor elhallgatták többek között az államháztartási adatokat.

Veres János akkori pénzügyminiszter pár hónappal az országgyűlési választások előtt kijelentette, hogy azért nem hozza azokat nyilvánosságra, mert az befolyásolná a választások kimenetelét. A választás után pár héttel pedig már megszorításokat jelentettek be – hangzott el.

Boros Bánk Levente leszögezte, hogy

az MSZP számára Gyurcsány Ferenc hozta el a véget. Gyurcsány tulajdonképpen megbuktatta a saját főnökét, Medgyessy Pétert. Egy külső koalíciós partner, az SZDSZ is segített abban, hogy hatalomra jusson, az MSZP vezetői pedig még asszisztáltak is mindehhez, és lényegében 2010-ig kitartottak az őszödi örökség mellett. Az MSZP egyik fő problémája az, hogy a mai napig nem tudott megszabadulni Gyurcsány örökségétől, és nem is tud neki nemet mondani

- emelte ki.

Teljes beszélgetés:

Évfordulós Gyurcsány hazugságbeszéde

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Menczer Tamás: Egész Brüsszel azon dolgozik, hogy elhallgattassa Orbán Viktort

Menczer Tamás: Egész Brüsszel azon dolgozik, hogy elhallgattassa Orbán Viktort

Orbán Viktor miniszterelnök felszólalt volna egy konferencián Brüsszelben, de a baloldali polgármester és a szélsőbaloldali, erőszakos, anarchista Antifa fenyegetése, nyomása miatt az első két helyszín lemondta a rendezvényt - közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója kedden a közösségi oldalán.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!