2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben

Következik:

Híradó 12:00

Magyarország élőben

Banai Péter Benő: A gazdasági intézkedések egyike sem vesz el a családoktól

Alapvetően befolyásolta a koronavírus-járvány a 2021. évi költségvetési törvényjavaslat kialakítását, hiszen a kór meghatározza a mindennapokat, az egészségügyi védekezést és a gazdasági folyamatokat is – hívta fel rá a figyelmet Banai Péter Benő Magyarország élőben című műsorunk keddi adásában. Az államháztartásért felelős államtitkár közlése szerint a szaktárca arra számít, hogy az idei év negatív folyamatai után jövőre erőteljes fellendülés lesz és jövőre akár 5 százalék közelébe is növekedhet a magyar gazdaság. A politikus arról is beszélt, hogy a jövő évi gazdaságvédelmi büdzsében tovább bővül a családok támogatása.

  • Banai Péter Benő: A gazdasági intézkedések egyike sem vesz el a családoktól

Banai Péter Benő közlése szerint az Európai Unió arra számít, hogy idén a tagállamok mindegyike érdemi gazdasági visszaesést fog elszenvedni, ez alól Magyarország sem kivétel és a magyar kormány úgy számol, hogy 3 százalék körüli lehet a gazdasági visszaesés szintje.

Az idei év 3 százalékos visszaesése után jövőre 4,8 százalékos gazdasági bővüléssel számolunk és azzal kalkulálunk, hogy a munkahelyek száma bővülni fog, az inflációval 3 százalék körül kalkulálunk, a forint/euró árfolyam a most látott szint körül alakulhat, ezen kívül abban bízunk, hogy az államháztartás hiányát az idei év után ismét 3 százalék alá tudjuk szorítani

– sorolta.

Földi-Kovács Andrea kérdésére, hogy mi az, amit még alapjaiban átírt a koronavírus-járvány, az államtitkár kiemelte, a 2021-es költségvetés a gazdaságvédelem költségvetése a járványügyi készenlét fenntartása mellett, amit az is bizonyít, hogy egy rendkívül nagy összegű, a GDP 5 százalékát meghaladó, 2555 milliárd forintos gazdaságvédelmi alapot hoztak létre.

A vírus ellen nincs vakcina, így a vírus visszatérhet a következő hónapokban, vagy akár 2021-ben, ezért készen kell lenni arra, hogy az emberi életeket, az egészséget megvédjük, ezért a 2021-es költségvetésben az egészségügyi kiadásokat és a járvány elleni védekezés költségeit egy nagy összevont alapban szerepeltetik, ennek összege pedig 3000 milliárd forint

– ismertette Banai Péter Benő.

Az államháztartásért felelős államtitkár a 2021-es költségvetés kapcsán felhívta rá a figyelmet, hogy a családok támogatása jövőre is növekszik, a gazdasági intézkedések között nincs olyan, amely elvenne a családoktól, csaknem 70 milliárd forinttal növekszik a családi támogatások a tétele, ezen kívül a nyugdíjasokra is fókuszál a költségvetés.

Karácsony Gergely főpolgármester a kedden benyújtott költségvetési javaslatról azt mondta, két olyan változás is van a törvényjavaslatban, amelyek drámai mértékben lehetetlenítik el az önkormányzatokat. Az egyik a gépjárműadó átcsoportosítása, amelynek fele része eddig az önkormányzatok bevételét erősítette. A másik az úgynevezett szolidaritási hozzájárulás összegének megemelése. Számításaik szerint az idei 10 milliárd forint helyett jövőre ennek közel négyszeresét kell majd a fővárosnak adó formájában befizetnie a központi költségvetésbe. Hozzátette: mindezt olyan helyzetben, amikor drámaian csökkentek a tömegközlekedés jegybevételei, és várhatóan drámaian csökkenni fog az önkormányzat legfontosabb bevételi forrása, a helyi iparűzési adóból (hipa) befolyó összeg is.

Banai Péter Benő kifejtette: valóban nő a főváros által fizetendő szolidaritási hozzájárulás összege.

A főváros azonban egy jó anyagi helyzetben lévő önkormányzat, iparűzésiadó-bevétele tavaly közel 164 milliárd forintot tett ki. A fővárosi önkormányzat úgynevezett adóerőképessége nagyjából háromszorosa egy átlagos magyar településének.

Az államtitkár hangsúlyozta, a fővárosnak más önkormányzatokhoz hasonlóan hozzá kell járulnia az államháztartás kiadásaihoz.

Teljes beszélgetés: 

HírTV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!