2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kultúra

Varga Judit: Folytatódhat a Székely Nemzeti Tanács aláírásgyűjtése

Folytatódhat a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) aláírásgyűjtése - hívta fel a figyelmet az igazságügyi miniszter csütörtök este a Facebook-oldalán.

  • Varga Judit: Folytatódhat a Székely Nemzeti Tanács aláírásgyűjtése

Varga Judit azt írta: az Európai Parlament plenáris ülése megszavazta az európai polgári kezdeményezésekre vonatkozó rendeletmódosítást. A módosítás - többi között - a SZNT nemzeti régiókról szóló kezdeményezését is érinti.

Így - mint fogalmazott - "a koronavírus-járvány miatt ellehetetlenült aláírási folyamat" a kiesett idővel meghosszabbodik.

Varga Judit kiemelte: a példaértékű összefogásnak köszönhetően már több mint egymillió uniós polgár támogatását élvezi a kezdeményezés. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az 1 millió aláírás kritériuma mellett azt a feltételt is teljesíteni kell, mely szerint a tagállamok negyedében meghatározott számú aláírást kell elérni.

Az aláírásgyűjtés tavaly május 7-én indult, és egy év alatt egymillió szignónak kellett összegyűlnie legalább hét tagállamból ahhoz, hogy az Európai Parlament foglalkozzon a kérdéssel. Bár összegyűlt az egymillió aláírás, csak három uniós ország - Magyarország, Románia és Szlovákia - tudta felmutatni a jogszabály által elvárt minimális aláírásszámot.

Az Európai Parlament csütörtökön jóváhagyta az európai polgári kezdeményezésekhez szükséges aláírások összegyűjtésére és ellenőrzésére vonatkozó határidők visszamenőleges meghosszabbítását célzó európai bizottsági javaslatot. Az új szabályok szerint a koronavírus-járványra tekintettel hat hónappal hosszabbítják meg az aláírások eredeti gyűjtési időszakát azon kezdeményezéseknél, amelyek esetében az 2020. március 11-én már folyamatban volt.

 

A kép forrása: Varga Judit igazságügyi miniszter Facebook-oldala.

 

Az ÍRD ALÁ OLDALA ide kattintva érhető el.

Az ÍRD ALÁ Facebook-oldala ide kattintva elérhető el.

 

Kapcsolódó anyagok:

Hivatalosan is időt nyert a székelyek fontos ügye

Pesty László: Folytatni kell az aláírások gyűjtését

6 hónappal meghosszabbíthatják az aláírásgyűjtést

Az SZNT úgy értékeli, további fél évet kapott az aláírásgyűjtésre

Varga Judit: Újabb esélyt kap a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezése

SZNT: 22 ezer aláírás elveszett a nemzeti régiókért indított kezdeményezésnél

Írdalá.hu: Ma éjfélkor jár le a nemzeti régiós kezdeményezés határideje

 

MTI, Facebook, Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!