2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Kultúra

Tizennyolc énekkar vesz részt az augusztusi Cantemus kórusfesztiválon Nyíregyházán

Tizennyolc énekkar csaknem nyolcszáz énekese lép fel és énekel majd a közönségnek az augusztus 15. és 21. között megrendezendő 14. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztiválon, Nyíregyházán.

  • Tizennyolc énekkar vesz részt az augusztusi Cantemus kórusfesztiválon Nyíregyházán

Szabó Dénes fesztiváligazgató, a házigazda Cantemus kórus igazgató-karnagya az esemény keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a koronavírus-járvány a korábban aktív nemzetközi kórusmozgalomra is negatívan hatott, a tapasztalataik szerint az amatőr kórusoknak több mint fele teljesen eltűnt a pandémia következtében.

A korábbi rendezvényeket színesítő távol-keleti, például japán, kínai, tajvani, dél-koreai vagy fülöp-szigeteki énekkarok a koronavírus miatt idén nem vállalták az utazást és a fellépést, emellett az európai kóruséneklés is egyre inkább visszavonulóban van.

Idén Észtországból, az Egyesült Államokból, Spanyolországból, Macedóniából, Olaszországból, Törökországból és Görögországból érkeznek a meghívott együttesek - ismertette a karnagy, megjegyezve, a Cantemus régi kapcsolatai révén sikerült Nyíregyházára csábítani az énekeseket.

Az idei fesztiválon a hagyományokkal ellentétben nem tartanak kórusversenyeket, azonban Szabó Dénes vezetésével megtartják karvezetői mesterkurzust. A programokba Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megye hat települése is becsatlakozik: Tokajtól Tiszadadán át Gávavencsellőn, Nyírbátorban, Kállósemjénben és Vállajon lesznek majd templomi hangversenyek. A fesztivál keretében nyolc hangversenyt tartanak Nyíregyházán: a kétnapos megyei fellépések mellett a Kontinensek hangjai című hangversenyekre, a szabolcsi megyeszékhely központjában megtartandó népszerű folklór estre, majd a Continental Arénába szervezett gálakoncertre várják a közönséget.

A meghívott nyolc külföldi és a két hazai vendégénekkar mellett a Cantemus és szakmai bázisa, a Kodály Zoltán Általános Iskola saját kórusai és énekkarai lépnek majd színpadra - mondta a tájékoztatón Szabó Soma karnagy, a Cantemus művészeti vezetője. A nyíregyházi és a vidéki koncertek nagyobb része ingyenesen látogatható, a fizetős koncertekre pedig kedvező árú, három előadásra szóló bérletet bocsátanak ki az érdeklődők számára.

Ulrich Attila alpolgármester arról beszélt, a kétévente megrendezett fesztivál elmúlt négy éve nem volt zökkenőmentes, de a Cantemusban van és lesz annyi erő, hogy képes legyen a következő években is nagyon jó színvonalú kórusfesztiválokat megszervezni.

A részletes fesztiválprogram a www.cantemusfestival.org.hu oldalon érhető el.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Gálaesttel készül a Nemzeti Színház Bodrogi Gyula születésnapjára

Gálaesttel készül a Nemzeti Színház Bodrogi Gyula születésnapjára

Kilencvenedik születésnapja alkalmából nagyszabású gálaműsorral köszöntik Bodrogi Gyulát, a nemzet színészét, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészt, a József Attila Színház, a Vidám Színpad és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját, a Nemzeti Színház társulatának tagját a teátrum nagyszínpadán hétfőn.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!