Apja, Steindl Károly jó nevű ékszerész volt. Steindl a budai műegyetemen (akkor József Polytechnikum), majd Bécsben, a Képzőművészeti Akadémián tanult, ahol a kor egyik legjobb építésze és tanára, Friedrich von Schmidt volt a mestere, mellette lett a gótika ismerője és rajongója. A tervezői pálya megkezdése előtt Németországban és Franciaországban műemlékeket tanulmányozott.
Hazatérve 1869-től a budai műegyetem helyettes, majd 1870-től rendes tanára lett, a középkori építészet történetét tanította. Így számos kortársával ellentétben nem kellett magánmegbízatások során elapróznia tehetségét, bérházakat szinte alig tervezett. 1870-ben második díjat nyert a pesti Váci utcai Újvárosháza építésére kiírt pályázaton, s a kivitel alapjául gót stílusú terveit fogadták el. A város kívánságára azonban meg kellett változtatnia a terveket, és ő hihetetlen gyorsasággal készült el az áttervezéssel, így az építkezés zavartalanul folytatódhatott, s az épület 1875-re elkészült az igény szerint már neoreneszánsz stílusban. Steindl érte el, hogy nagyméretű közgyűlési terem épüljön, ma is ez az önkormányzat reprezentatív helyisége.
1880 és 1882 között az állatorvosi egyetem Rottenbiller utcai pavilonjait, majd a régi műegyetem (ma az ELTE Múzeum körúti épületei) újjáépítését is rábízták, ezek nyerstégla burkolatú, neoreneszánsz alkotások, terrakotta díszítésekkel.
Eklektikus művész volt, a magyar historizáló építészet egyik legkiválóbb, egyéni képviselője. Ő tervezte az aradi városházát, a budai kereskedelmi és iparbank székházát, a Margit híd hídfőit, továbbá az első, egyemeletes debreceni Arany Bika szállót. Utolsó műve az erzsébetvárosi Plébániatemplom a Rózsák terén, amely 1895 és 1901 között valósult meg, a neogót templom Zsolnay-kerámia díszeket és Róth Miksa tervezte üvegeket kapott.
Ő volt a kor legtöbbet foglalkoztatott műemlék-restaurátora is, egyebek között restaurálta a szegedi ferences templomot, az iglói és bártfai templomokat. 1870-ben megbízták a vajdahunyadi vár helyreállításával. A munka több volt mint restaurálás, a műemléket Ferenc József számára vadászkastéllyá kellett alakítania. Ez sok, ma durvának tekintett átépítéssel járt, de akkor a műemlékvédelem szabályai megengedőbbek voltak, a munka azonban pénzhiány miatt nem fejeződött be. A kassai dóm, a Szent Erzsébet-székesegyház rekonstrukciója kisebb hiányok pótlásának indult, s teljes újjáépítés lett belőle. 1877 és 1901 között új rendszerben boltoztatta át a templomot, a faragott kövek zömét kicseréltette, de a hiányzó déli torony megépítését nem sikerült elérnie. Budapesten a Belvárosi plébániatemplom szentélyét állította helyre 1889-90-ben.
Fő műve a budapesti Országház. Az 1882-es tervpályázatra beadott neogótikus terveit "a magyar alkotmány és nemzeti öntudat legmegfelelőbb építészeti kifejezésének" minősítették. A mozgalmas tömegű, kőcsipkés, historizáló architektúra logikus belső térrendszert és korszerű épületgépészeti kialakítást rejt. Az épületbelsők kialakítása sokszor reneszánsz és barokk szellemben történt, főleg a hatalmas, egyetlen lendülettel felvezető főlépcső mutatja tervezője téralkotó képességeit. Ő maga így beszélt az épületről: ".arra törekedtem, hogy a középkornak e remek stílusába szerény módon, óvatosan, mint azt a művészet okvetlenül megkívánja, nemzeti és egyéni szellemet hozzak be." 1900-ban a művészeknek adható legelőkelőbb Pro Litteris et Artibus-díjban részesült, akkor már tagja volt a brit és a magyar akadémiának is.
Steindl néhány héttel az Országház 1902. október 8-iki átadása előtt, 1902. augusztus 31-én halt meg Budapesten. Műve a főváros jelképe lett, az Országház Magyarország egyik legnagyobb épülete, hossza 268, szélessége 118 méter, a kupolacsúcs magassága 96 méter. Fontosabb írásaiban saját műveit, a kassai dóm restaurálását, az Országház építését ismertette. Portréja az Országház társalgójában látható.
MTI
