2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Bayer show 13:00

Kultúra

Riportfilm a popkultúra szereplőivel - Hadd lássuk a kezeket!

Ismert zenészek, valamint koncert- és fesztiválszervezők részvételével készült az a húszperces riportfilm, amelyet május 12-én este 7-kor a YouTube-on mutattak be.

  • Riportfilm a popkultúra szereplőivel - Hadd lássuk a kezeket!

A „Hadd lássuk a kezeket” című film szereplői a pandémia eddigi időszakáról mesélik el személyes élményeiket. A koncertező zenészek szeretnének minél előbb biztonságosan színpadra állni, a szervezők pedig készen állnak arra, hogy zöld jelzés esetén elindulhassanak a koncertek, fesztiválok. Ehhez azonban elengedhetetlen a mostaninál nagyobb átoltottság. Ez szolgált a film apropójául.

A filmben szereplő művészeket milliók követik, a klubok, fesztiválok közönsége is több százeresre tehető. A zenészek és a háttéremberek ezekkel a riportokkal példát szeretnének mutatni a rajongóknak, a vendégeknek. Abban ugyanis mind egyetértenek, hogy jelenleg az oltás jelenti az egyetlen megoldást. A produkciót jegyző VOLT Produkció nem titkoltan azzal a céllal indította el az akciót, hogy a koncertekre járó közönséget az oltás fontosságáról győzze meg. A szereplők és a film készítői fontosnak tartják hangsúlyozni, hogy számukra az oltás nem politikai kérdés, a megszólalásokért pedig senki nem kért és nem is fogadott el fizetséget.

„Azzal a céllal hívtuk össze az ország számos pontján tevékeny szervezőket és a legismertebb művészek közül sokakat, hogy saját szavaikkal mondják el, mit gondolnak az oltás jelentőségéről. Mindenki azt várja, hogy végre biztonságban legyünk és ugyancsak biztonságosan elindulhassanak a koncertek, fesztiválok. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy a jelenleginél is többen oltassák be magukat” – mondja Lobenwein Norbert, fesztiválszervező, a film rendezője.

„Ezért kértünk fel a példaképeket, olyanokat, akiket sok millióan követnek. A riportok készítése közben azt éreztük, ritka és fontos pillanat, hogy a hazai könnyűzene e meghatározó szereplői egyszerre mesélnek az érzéseikről, élményeikről, főként egy olyan ügy, a pandémia kapcsán, amely mindenkit súlyosan érintett. Ezért gondoltuk úgy, hogy ezekből a beszélgetésekből egy riportfilm is kerekedhet, amelyet akár most, akár évek múlva fontos korlenyomatként is érdekes lesz megnézni.”

A riportokban a művészek és szervezők őszintén mesélnek arról, hogy milyen volt számukra az elmúlt időszak, mit várnak az első koncertektől. Az alkotók mindenkit arra bíztatnak, hogy a lehető legtöbb fórumon osszák meg a ”Hadd lássuk a kezeket!” című filmet.

Szereplők:

Andro, ByeAlex, Cloud 9+, Csiszár Virág, Kádár Tamás – Sziget, Egyedi Péter - Fishing on Orfű, Filutás Anna - Telekom VOLT Fesztivál, Follow the Flow, Fülöp Zoltán - Fesztiválszervező - Sziget, VOLT Produkció, Gallai Gergő - Pécsi Est Café, Pécsi Nyári Színház, Hankó Vanda - Helynekem, Miskolc, Ifi-Valde Orsolya - Paloznaki Jazzpiknik, Vitáris Iván - Ivan & The Parazol, Kama - Mary Popkids, Kolonics Erika - Szegedi Ifjúsági Napok, Lalatka Olga - B my Lake, Lobenwein Norbert- Fesztiválszervező - Sziget, VOLT Produkció, Lotfi Begi, Majka, Manuel, Marsalkó Dávid – Halott Pénz, MC Columbo - Brains, Irie Maffia, Metzker Viki, Muraközy Péter - Veszprémi Utcazene Fesztivál, Expresszó, Oszkó-Jakab Natália - Művészetek Völgye, Pálffy András - Budapest Park, Pamkutya, Pócsi István, Kendesi Csilla - Barba Negra, Punnany Massif, QQ, Horváth Gabi - Hangár Music Garden, Búgócsiga Akusztik Garden, Sopron, Rúzsa Magdi, Süli András - Campus Fesztivál, Szasza - Akvárium Klub, Szovják Bea, Tankcsapda, Wellhello.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Húsz éve minden európai választást megnyertünk. Mi vagyunk Magyarország és Európa legsikeresebb politikai közössége. Nem tűzhetünk ki kisebb célt, azt javaslom, nyerjük meg ezt is – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök abban a videóban, amelyet a közösségi oldalára töltött fel, és amely egy részlet a kormánypártok pénteki európai parlamenti kampánynyitóján elhangzott beszédből.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Gálaesttel készül a Nemzeti Színház Bodrogi Gyula születésnapjára

Gálaesttel készül a Nemzeti Színház Bodrogi Gyula születésnapjára

Kilencvenedik születésnapja alkalmából nagyszabású gálaműsorral köszöntik Bodrogi Gyulát, a nemzet színészét, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészt, a József Attila Színház, a Vidám Színpad és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját, a Nemzeti Színház társulatának tagját a teátrum nagyszínpadán hétfőn.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!