2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kultúra

Óvodafelújítás állami forrásból

  • Óvodafelújítás állami forrásból

Nem vett részt Vác ellenzéki polgármestere azon a tájékoztatón, amelyen Rétvári Bence, a város országgyűlési képviselője bejelentette, hogy 58 millió forint állami támogatásból újulhat meg a deákvári városrész egyik óvodája. Matkovich Ilona saját közösségi oldalán többször is bírálta a kormányzatot, mert szerinte az pénzt von el a várostól. Most azonban informálisan jelezte: számára nem releváns az állami pénzből megújuló óvoda ügye.

Már másodszor utasította el Vác ellenzéki polgármestere, hogy részt vegyen egy állami beruházásról szóló sajtótájékoztatón, noha a szervezők több időpontot is megjelöltek számára. Matkovich Ilona közösségi oldalán folyton azért panaszkodik, mert szerinte a kormányzat pénzt von el a várostól. A körzet országgyűlési képviselője szerint ez nem igaz.

Matkovich Ilona egy héttel korábban sem jelent meg egy sajtótájékoztatón. Akkor azt jelentették be, hogy a váci bölcsődeberuházás 240 millió forint plusz támogatásban részesül az államtól. A várost ott az alpolgármester képviselte, most azonban csak a helyben ellenzékben politizáló Fidesz-KDNP politikusai voltak jelen.

Matkovich Ilona informálisan jelezte: számára nem releváns a Sirály utcai óvoda bővítéséről szóló sajtótájékoztató.

 

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!