2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kultúra

Idén először versenyeznek egész estés dokumentumfilmek a miskolci CineFesten

Idén először szállnak versenybe egész estés dokumentumfilmek a CineDocs nevű új szekcióban a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál dokumentumfilmes versenyprogramjában.

  •  Idén először versenyeznek egész estés dokumentumfilmek a miskolci CineFesten

A szervezők MTI-hez elküldött közleménye szerint a CineFest nemzetközi trendekre reagálva hozta létre a CineDocs nevű új szekciót, amelyben 11 magyar és nemzetközi alkotás szerepel.

Az új szekcióban két világhírű Oscar-díjas rendező - Ron Howard és Asif Kapadia - filmje is versenybe száll. Ron Howard Pavarotti című életrajzi dokumentumfilmje a többszörös Grammy-díjas tenort, a világsztárt mint az embert mutatja be. Ugyancsak egy világsztárt hoz testközelbe Asif Kapadia Diego Maradona című filmje, amely a feltörekvő tehetséget, a futballista szupersztárt, a nápolyi istent, a gengszterek barátját és az emberi ronccsá váló sztár bukását egyaránt a nézők elé tárja.

Először lesz látható Magyarországon a cannes-i díjazott Chris, a svájci című kreatív dokumentumfilm. Anja Kofmel rendező alkotásában megpróbálja kinyomozni a délszláv háború idején elhunyt Christian Würtenberg, svájci haditudósító rejtélyes halálának okait és körülményeit.

A CineDocs szekcióban három magyar film is szerepel. A fesztiválon mutatkozik be a magyar HBO új, saját gyártású dokumentumfilmje, Bársony Katalin a Csillagfény távolság című alkotása, amely a magyar és nemzetközi dzsessz világába kalauzolja a nézőket. Balázs József zeneszerző, a dokumentumfilm főszereplője arról álmodik, hogy Amerikában is felfedezik.

Lerner János a Vadonvilág - gróf Széchenyi Zsigmond nyomában című dokumentumfilmje a Kilimandzsáró vidékére kalauzol el és mozaikszerűen eleveníti fel Széchenyi Zsigmond vadász, író életének legjelentősebb, sorsdöntő epizódjait.

A fesztiválon lesz a világpremierje a Kossuth-díjas Almási Tamás rendező Folyékony arany című egészestés nagy-dokumentumfilmjének. Az első magyar borról szóló mozifilm a tokaj-hegyaljai borvidék elkötelezett borászait és a tokaji aszút mutatja be.

A CineDocs szekcióban szereplő tudományos versenyfilmek a mesterséges intelligenciát és a holdutazást helyezték a középpontba. Veronika Janatková Jegy a Holdra című alkotásában kreatív és humoros módon tárja fel a Pan Am légitársaság Holdutazás projektjét, és bemutatja a ma is élő jelentkezők személyes történeteit, a korszak jellemzőit.

A locarnói világpremier után érkezik Miskolcra Elsa Kremser és Levin Peter Space Dogs című filmje, amely Lajka kutyáról szól. Az alkotás két rendezője is részt vesz a 16. CineFesten.

MTI 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!