2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Vezércikk 14:05

Kultúra

BIDF: Három Oscar-jelölt dokumentumfilm a fesztiválon

Három Oscar-díjra jelölt mű is szerepel az idei Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) programjában. A rangos szemlét január 27-től február 2-ig immár hatodik alkalommal rendezik meg.

  • BIDF: Három Oscar-jelölt dokumentumfilm a fesztiválon

"A fesztiválon összesen 59 alkotást vetítenek, a versenykategóriákban 32 egész estés külföldi filmet és kilenc rövidfilmet. A magyar alkotások idén külön szekcióban szerepelnek" - mondta Sós Ágnes és Balogh Rita, a két fesztiváligazgató a BIDF keddi sajtótájékoztatóján.

A mustra nyitófilmje az Oscar-díjra jelölt Méz - királynő (Honeyland) című észak-macedón környezetvédő alkotás, de a legjobb dokumentumfilmek ötös Oscar-jelölt listájáról levetítik a For Sama (Kislányomnak, Samának), illetve a The Cave (Az underground kórház) című filmet is, mindkettő szíriai alkotás. A BIDF-en jelen lesz számos alkotó, a vetítések előtt és után beszélgetéseket tartanak, és Storybridge Budapest címmel ötletbörzét is rendeznek.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!