2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Kultúra

Bakonyi ház lett az év tájháza

A Veszprémben található Bakonyi Ház lett idén az év tájháza. A Magyarországi Tájházak Szövetsége által alapított díj odaítélésekor fontos szempont volt, hogy a bemutatóhely milyen szerepet tölt be a helyi közösség életében.

  • Bakonyi ház lett az év tájháza

Veszprém központjában bújik meg a Bakonyi Ház. Udvarán etnobotanikai oktatókertet alakítottak ki, ahol a paraszti kultúrában megtalálható növényeket a muzeológusok saját maguk gondozzák. A házat 1935-ben egy öcsi kisnemesi lakóház mintájára építették. Aki belép, azt láthatja, hogyan élhetett egy család a 19. században.

"A konyhában egy kenyérsütési szituációt rendeztünk be, a szobában pedig egy két-három gyermekes fiatal család, illetve akár az idősek is itt élhettek velük, ezt a szituációt rendeztük be, református és jómódú családnak az életkörülményeit mutatja be a szoba."

- mondta L. Karsai Henriett, a Laczkó Dezső Múzeum muzeológusa.

A tájház hátsó szobájában különleges kiállítás látható.

Itt olyan tárgyakat mutatnak be, amelyek egy család vagy egy közösség életének egy-egy fontos dátumát örökítik meg. A Bakonyi Ház azért lett az év tájháza, mert nem csak kiállításokkal várják a látogatókat, hanem színes programokkal is, így teremtenek közösségi életet.

"Augusztus 20-hoz, múzeumok éjszakájához használjuk a ház környezetét, kenyeret, langallót sütünk egy mobil kemencében, ami szintén a tájházhoz tartozik, illetve új kezdeményezésként idén májusban egy sportversenyt is rendeztünk a ház körül, a diákok népi játékokkal játszottak versenyszerűen, és díjaztuk is a legjobbakat."

- jegyezte meg Király András, a Laczkó Dezső Múzeum múzeumpedagógusa.

A Magyarországi Tájházak Szövetsége 2003-ban alapította az Év Tájháza díjat. Hazánkban közel 500 tájház van, közülük körülbelül 300 tagja a szövetségnek.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!