2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Szélesvásznú történelem - A Pál utcai fiúk

Következik:

Híradó 18:30

Kultúra

Átadták Lajta Béla építész felújított sírját a zsidó kultúra európai napján

Lajta Béla, zsidó származású 20. századi magyar építészre emlékezett a Nemzeti Örökség Intézete a zsidó kultúra európai napján. A szervezet erre az alkalomra felújította az építész síremlékét, valamint ingyenes sétákon keresztül mutatta be a fővárosi Salgótarjáni utcai zsidó temetőt

  • Átadták Lajta Béla építész felújított sírját a zsidó kultúra európai napján

Lajta Béla rendkívül fontos szerepet töltött be Magyarország építészetében - hangsúlyozta Somogyi Tibor, a Nemzeti Örökség Intézetének szolgáltatási igazgatója. A szervezet idén az ő munkásságára emlékezik a Zsidó Kultúra Európai Napján.

Lajta Béla a magyar szecessziós építészet kiemelkedő alakja volt. A Salgótarjáni utcai zsidó temetőben tizenegy síremléket tervezett és a temető építészeti arculatát is jelentősen meghatározta a bejárati épületegyüttes révén. Az építész egy évtizeden keresztül irányította a sírkert műszaki munkálatait is.

A nap folyamán a Nemzeti Örökség Intézete négy sétát indított Budapest legrégebbi lezárt zsidó temetőjében, ahol a látogatók az építmények mellett megismerhették az oda temetkező zsidóság történetét is.

Hír TV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Gálaesttel készül a Nemzeti Színház Bodrogi Gyula születésnapjára

Gálaesttel készül a Nemzeti Színház Bodrogi Gyula születésnapjára

Kilencvenedik születésnapja alkalmából nagyszabású gálaműsorral köszöntik Bodrogi Gyulát, a nemzet színészét, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészt, a József Attila Színház, a Vidám Színpad és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját, a Nemzeti Színház társulatának tagját a teátrum nagyszínpadán hétfőn.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!