2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Keménymag

Keménymag: Tudatosan akarják előmozdítani a baloldal és a Jobbik összeolvadását

A Hír TV Keménymag című műsorában ma Velkovics Vilmos műsorvezető Mandelázott, Mengelézett és kicsit összezavarodott, de mindenképp igyekezett Dezse Balázzsal, Apáti Bencével és Jeszenkszky Zsolttal segíteni László Imrének végrehajtani a rituális karakteröngyilkosságot.

  • Keménymag: Tudatosan akarják előmozdítani a baloldal és a Jobbik összeolvadását

Velkovics Vilmos azzal vezette fel a műsor első témáját, hogy felidézte László Imre közgyűlésen elejtett „nyelvbotlását”, amelyben méltatta és elismerte a náci Németország vezetőjének, Adolf Hitlernek a munkáját.

Jeszenszky Zsolt, politikai hobbista arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a kijelentés ékes bizonyítéka annak, hogy a Jobbiknak ma még mindig van egy nagyon keskeny rétege, aki „nem tud lejönni arról”, hogy szereti Hitlert. Majd hozzátette, hogy a tudatosság azért sem zárható ki, mert a globalista erőknek vannak erős mozgatói, és benne lehet a pakliban, hogy ezzel a kijelentéssel még inkább elő akarták mozdítani a Jobbik és a baloldal összeolvadását.

Ennek az egyesítésnek pedig az a célja, hogy egy nagy ellenzéki tömb álljon szembe a jobbközéppel, mert csak így lehet legyőzni a Fideszt

– húzta alá Jeszenszky Zsolt.

Apáti Bence, a Magyar Nemzet főmunkatársa az elhangzottakhoz hozzáfűzte, hogy döbbenet látni, ahogy az Index igyekszik tisztára mosni az újbudai DK-s polgármester szennyesét.

Azonban a történet itt még nem állt meg, László Imre pár nappal a Hitleres elszólásának napvilágra kerülését követően a Heti TV műsorában zavarodott össze, ott Mengelét és Mandelát keverte össze egy újbudai utcanevekről folyó beszélgetésben. Dezse Balázs, a Pesti Srácok újságírója csak annyival kommentálta László Imre „tévedését”, hogy ezek szerint kijelenthető, hogy

Josef Mengelének ugyanúgy elismerhető az orvosi tevékenysége, mint Karácsony Gergelynek a városvezetési tevékenysége.

A műsorban a vendégek nem mehettek el szó nélkül az Országgyűlés azonnali kérdések órájában történtek és elhangzottak mellett sem, de elmondták a véleményüket az MSZP tervezett reformjáról is, amely során társelnöki rendszert kívánnak bevezetni.

Teljes adás:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!