2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:00

Informátor

Informátor: A Demszky-korszak beköszöntött Budapesten Karácsony Gergely személyében

Az elmúlt évtizedekben megszokhattuk, hogy a baloldal mindig rombolással kezdi, ha esetleg valahol hatalmat kap. Kovács László óta tudjuk, hogy a „merjünk kicsik lenni” politika nem áll távol tőlük, sőt. A balosok a most megszerzett hatalmat és pénzt egyértelműen egymás között fogják szétosztani, ez nem is kérdés és ugyan néhány hete volt csak a választás, de minden jel erre mutat – vetítette előre Bohár Dániel szerkesztő-riporter és Szarvas Szilveszter, az Informátor felelős szerkesztője. A legnagyobb probléma, hogy azokban a városokban, ahol eddig fejlődés volt, mint például Budapest, ott most nagyon eséllyel megállhat minden és ennek budapestiek isszák majd meg a levét meg a levét.

  • Informátor: A Demszky-korszak beköszöntött Budapesten Karácsony Gergely személyében

Karácsony Gergely jöttével ismét a Demszky-korszak köszöntött be a városházára. Úgy tudni, magával Demszky Gáborral, akit Karácsony egyből díjjal jutalmazna, illetve főtanácsadóként foglalkoztatna. Aztán hallani Lampert Mónika nevét is, aki Gyurcsány Ferenc belügyminisztere volt. Lamperth a főjegyzői pozíciót kaphatja meg, de ugyanerre a posztra felmerült Tordai Csaba neve is. Tordai Bajnai Gordon embere. Karácsony személy szerint nem főjegyzőnek szánja, hanem jogi tanácsadónak, de természetesen ezt nem ő nem fogja egyedül eldönteni. Az Informátor úgy tudja, feltűnt a városházán Böhm András is, aki korábban a SZDSZ fővárosi erős embere volt, de kiderült az is, hogy Karácsony Gergely kampányát Gál J. Zoltán és Batiz András irányították, mindkettőjük Gyurcsány Ferenc embere.

November 5-én az első fővárosi közgyűlésen várhatóan Karácsony Gergely bemutatja főpolgármester-helyetteseit is, akikből összesen öt lesz, csak úgy a bürökráció csökkentés jegyében. A Demokratikus

Koalíció sokat tett a győzelemért, nekik mindenképpen kell pozíciót adni. Gy. Németh Erzsébet szinte biztosan főpolgármester-helyettes lesz. Főpolgármester-helyettes lehet Tüttő Kata is, aki Gy. Németh Erzsébethez hasonlóan szintén vereséget szenvedett a választásokon, szóval egyáltalán nem meglepő, hogy az MSZP politikusának is kell a főpolgármester-helyettesi szék.

Aztán széket kaphat Kerpel-Fronius Gábor, aki még az előválasztáson mérette meg magát Karácsony Gergellyel szemben. Ő a Momentumot képviselné a fővárost vezető csapatban.

Karácsony Gergely pozícióba helyezi saját pártját is, hiszen Dorosz Dávid is főpolgármester-helyettes lehet. Dorosz korábban az LMP-ben politizált, de kilépett a pártból és többek között Karácsonnyal közösen megalakították a Párbeszédet.

Illetve Karácsony Gergely hoz egy papíron külső szereplőt Kiss Ambrus személyében, aki politológus, a Policy Agenda vezetője. Korábban is több vezetőpozíciót elfoglalt a Medgyessy–Gyurcsány-Bajnai-kormányok alatt.

Azt már csak ezek alapján nyugodt szívvel ki lehet jelenteni, hogy a Demszky-korszak Gyurcsány Ferenccel és Bajnai Gordonnal közösen beköszöntött Budapesten Karácsony Gergely személyében.

A 2010 előtti politikát a káosz, a rendezetlenség, mocsok, elakadó fejlesztések és a nokáis dobozok jellemezték. Szép, új jövő Budapest!

A teljes adás: 

Hír TV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!