2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Versenyre hívták a horgászokat és a főzni szeretőket

2017. április 9., vasárnap 12:03, frissítve: vasárnap 13:05

A halak kerültek a középpontba Székesfehérváron. Az ötödik Fehérvári Halünnepre versenyezni hívták a horgászokat és a főzni szeretőket is. A szervezők szerint a Palotavárosi tavaknál tartott rendezvény jó lehetőség a halgasztronómia népszerűsítésére.

Körbeülték a Palotavárosi tavakat a horgászok. A halünnepen tartott nyílt egyéni versenyre több mint százan neveztek, harmaduk gyerek.

„Székesfehérvár is a vizek városa, ha körülnézünk, bármelyik irányba elindulunk Székesfehérvárról kifelé, vagy nagy tározóba, vagy folyóvízbe botlunk, tehát gyakorlatilag kimondható, hogy itt is van helye a halgasztronómiának, úgyhogy mi arra gondoltunk, hogy megteremtjük ennek a hagyományait” – nyilatkozta Nagy Attila, a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének elnöke.

Amíg a horgászok a kapásra vártak, a szomszédban már készültek a halételek. A főzőversenyre 70 csapat nevezett. Bármilyen halételt lehetett készíteni, de a többség halászlével próbálkozott.

„Ez többféle halból készül, kárász, keszeg, ponty van bent, megfőzzük az alaplét, utána átpasszírozzuk, újrafőzzük, beletesszük a halszeleteket, belsőségeket, jó kalocsai paprikával fűszerezzük, szép színe lesz tőle, szerintünk ez a legjobb halászlé” – mondta az egyik versenyző.

Közben készült a város halászléje is, amit két, 500 literes bográcsban 650 kilogramm halból, mesterszakácsok főztek.

„Amikor itt körülnézünk, azt látjuk, hogy már az ezeradagos halászlére 40 méter hosszú sor áll. Ezek az emberek miért nem vesznek halat hét közben? Tehát azt tapasztalom, hogy sokkal többet kellene arról beszélnünk, hogy kell halat feldolgozni, a mítoszokat eloszlatni, hogy ez nem egy bonyolult étel. Sokkal hamarabb megfőzhető, egyszerűbben elkészíthető, mint bármi más” – jegyezte meg Lévai Ferenc zsűritag.

Az egynapos Fehérvári Halünnepre több ezren látogattak ki, a szervezők a versenyek mellett zenei programokkal is várták a látogatókat.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!