2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Több tízezer gyereket várnak az Erzsébet-táborok

2017. június 26., hétfő 22:22, frissítve: hétfő 23:08

Két balatoni táborhelyen, Zánkán és Fonyódligeten 26 ezer, az ország további mintegy ötszáz településén csaknem 30 ezer diák vehet részt a Napközi Erzsébet-táborban a nyáron.

A családügyi államtitkár szerint a 2015-ben indított táborok egyre népszerűbbek, a másfélszeres túljelentkezés miatt mintegy 15 ezer férőhellyel bővítették a keretet.

Novák Katalin a körülményekről azt mondta: a gyerekek változatos programokon vehetnek részt, amelyért a szülők mindössze napi száz forintot fizetnek.

„Az Erzsébet-tábornak fontos alapelve, hogy a gyermekek számára megfelelő minőségű és mennyiségű ételt adjunk, így a napközis táborokban is napi négyszer biztosítjuk az ingyenes étkezést. És ha már ingyenesség, akkor mibe kerül ez a szülőknek? Szülőként is mondhatom, bizony nagy fejfájást tud okozni a szülők számára, hogy hogyan oldják meg tíz héten keresztül a gyermekeknek a tartalmas kikapcsolódást. Ezek a táborok nagyon olcsók, napi száz forintot kérünk a szülőktől. Napi száz forint fejében tudják a gyerekek egy héten keresztül tartalmasan tölteni az idejüket, amíg a szülők mind a ketten dolgoznak” – mondta az államtitkár.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!