2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Színes

Szőlős édesség nyerte a Budapest Desszertje díjat

Szőlős fehércsokoládés édesség nyerte el első alkalommal a Budapest Desszertje címet, amelyet hétvégén a 8. Édes Napok Budapest rendezvényen kóstolhat meg a közönség.

  • Szőlős édesség nyerte a Budapest Desszertje díjat

A Budapest Desszertje verseny eredményét kedden sajtótájékoztatón hirdették ki. A Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség által első ízben meghirdetett verseny győztese a Szamos Marcipán édessége lett, amelyet Nagy Péter mestercukrász álmodott meg.

Füleky György, a szövetség alelnöke elmondta, hogy a megmérettetésre 13 cukrászda jelentkezett, a beküldött desszertek közül a szakemberekből és laikusokból álló zsűri választotta ki Budapest Desszertjét, amelyet szeptember 14. és 16. között kóstolhat meg a közönség a 8. Édes Napok Budapest elnevezésű rendezvényen a Szent István-bazilika előtti téren.

Idén a verseny központi témája a monodesszert, fő alapanyaga a szőlő volt – mondta Rebrus Csaba, a Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség elnöke. Hozzátette: emellett fontos szempont volt, hogy a desszert a közízlésnek megfeleljen, bári által otthon is elkészíthető legyen és az eladási ára ne legyen több, mint ezer forint. Elmondta, hogy a versennyel hagyományt szeretnének teremteni.

„Ahogy a somlói galuska is egy nemzetközi verseny eredményeként lett az egyik legnépszerűbb desszert a magyarok körében, abban bízunk, hogy a Budapest Desszertje megalkotásával fel tudunk mutatni egy olyan desszertet, amely legalább ilyen népszerű lesz és nemcsak a cukrászdák kínálatában, hanem a magyar éttermek étlapján is megjelenik majd” – tette hozzá.

Közlése szerint a versenyt ezentúl minden év szeptemberében megrendezik, a győztes desszertet pedig a szeptember közepén nyíló Édes Napok Budapesten elnevezésű, több tízezer vendéget vonzó rendezvénysorozat keretében mutatják majd be a nagyközönségnek egy külön standon.

Meg szeretnénk változtatni a magyarok édességfogyasztási szokásait, hogy abban a mennyiségi szempontok helyett a minőség kerekedjen felül - hangsúlyozta a szövetség céljai között az elnök, aki beszélt arról is, hogy az édességszakma színvonalának emelkedését jól jelzi, hogy az elmúlt években a magyar csokoládé és édességgyártók Európa legrangosabb szakmai díjait hozták el.

Felidézte, hogy 2011-ben rendezték meg az első Édes Napkat Budapesten, ezzel, mint mondta, elindult egy „ gasztronómiai forradalom”, azok a manufaktúrák, amelyek ott kiállítottak, azóta országos ismertségre tettek szert. A rendezvény az évek során Európa negyedik legnagyobb szabadtéri, ingyenesen látogatható édesség tematikájú rendezvényévé nőtte ki magát, amelyre évente 50 ezer látogató kíváncsi - tette hozzá Rebrus Csaba.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Menczer Tamás: Megvan a 20.000 aláírás! + videó

Menczer Tamás: Megvan a 20.000 aláírás! + videó

Néhány óra alatt összegyűjtötte az európai parlamenti választáshoz szükséges húszezer aláírást a Fidesz–KDNP - jelentette be a kormánypártok kommunikációs igazgatója. Menczer Tamás azt mondta: a munkát folytatják, a cél, hogy minél több emberhez jussanak el.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!