2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Sajtóklub 08:05

Sokan futottak idén is a rákgyógyításért

2016. szeptember 10., szombat 17:17, frissítve: szombat 17:44

Csaknem kétezren vettek részt Pécsett a nyolcadik alkalommal megrendezett Fuss a rákgyógyításért elnevezésű versenyen.

A baranyai megyeszékhelyen 2009-ben volt először ilyen futás, azóta minden évben, szeptember elején sorra kerül. A Magyar Posta szervezésében három kilométert kell megtenni a résztvevőknek a történelmi belvárosban. A nevezési díjakból, illetve a tombola sorsolásból befolyt összeget egy pécsi székhelyű rákos betegeket segítő alapítvány kapja.

„Nagyon sokan bekapcsolódnak már a városból is, a város civil lakossága. Tehát nemcsak a postás dolgozók, postás dolgozók családtagjai érkeznek erre a futónapra az ország minden területéről, hanem a városból is. Ennek nagyon örülünk. Nagyon szép létszámot tudunk az eddigi rendezvények mögé tenni. 13 600-an vettek eddig részt és közel 15 millió forintot tudtunk így átutalni a Nőgyógyászati Daganatos Betegekért Alapítvány javára” – árulta el Pesti László főszervező.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!