2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Rászoruló ukrán gyerekeket láttak vendégül a Velencei-tónál

2015. augusztus 28., péntek 11:00, frissítve: péntek 12:17

Ezen a héten zárul az ukrajnai gyerekek táboroztatása a Velencei-tónál. Magyarország tíz héten keresztül 650 rászoruló gyermeket látott vendégül.

Egy ukrán kislány saját versét szavalta, amely arról szól, hogy Ukrajna szabad ország. Ő is egyike azoknak a Velencén táborozó gyerekeknek, akiknek a családját valamilyen módon érinti az Ukrajnában zajló háború. Sokuk édesapja megsérült vagy meghalt a harcokban. „Azt látom, hogy abszolút európai gyerekek, tehát lehetnének ugyanígy környékbeli falvakból, településekből, magyar városokból ezek a gyermekek, nincs különbség az ukrán és a magyar gyermekek között, a nyelv választ el minket, és a többi dolgot, azt pedig erősíteni kell” – mondta Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár.

„A gyerekek táboroztatása komoly gesztust jelent az ukránok számára, hiszen ezzel Magyarország azt mutatja, hogy Ukrajna mellett áll – mondta Hartyáni Jaroszlava ukrán nemzetiségi szószóló. – Ebben a szörnyű időben önök velünk vannak, mert nemrégen ünnepeltük a 24. évfordulót, a függetlenségnek az évfordulóját, és magyarok köszöntöttek minket szép szóval, énekeltek nekünk, más szomszédtól kaptunk bombákat, fegyverlövéseket, és a többi. Ez a két ország közötti különbség.”


A szervezők szerint a táborok megszervezése sokszor ütközött nehézségekbe, a vízumokat, illetve a fronton harcoló szülők beleegyezését olykor nem kis diplomáciai munkába került megszerezni.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!