2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Prizmákkal mentenek életeket

2016. május 23., hétfő 20:16

Vadriasztó prizmákat telepítettek a Csopak és Veszprém közötti 73-as számú főúton. Ezen a főként nyáron forgalmas szakaszon kiemelkedően sok baleset történik az útra kiugró vadak miatt. A prizmákat 611 ezer forintért önerőből vásárolta a Bakony Erdő Zrt., és a rendőrség, valamint a Magyar Közút segítségével szerelte fel az út szélét jelző oszlopokra.

6,5 kilométer hosszan telepítettek vadriasztó prizmákat Csopak és Veszprém között. A főleg nyáron, de télen is forgalmas, erdei szakaszon tavaly a vadak tizennégy balesetet okoztak, ami soknak számít. Veszprém megyében a balesetek 14 százaléka az útra kerülő állatok miatt történik. Tolna megyében már vannak tapasztalatok a prizmákkal, ott egyhatodára csökkentek a vadbalesetek.

„Hogyha a személyautó tompított vagy távolsági fényszóróval közlekedik, akkor a fény rávetődik a prizmára, és fényfolyosót képez befelé az erdőbe, ezáltal a vad nem fog kijönni a fény felé. Vagy megáll, vagy pedig az erdő felé fogja venni az irányt, így nem kerül a közlekedő jármű elé” – fejtette ki Bakler Zoltán, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezető-helyettese.

A prizma fényének el is kell jutnia az erdő belsejébe, ezért az erdészetnek meg kellett tisztítania a prizmák környékét a belógó fák ágaitól és a cserjéktől. A növényzet kitisztítása több millió forintba kerül, és folyamatos munkát jelent.

A csopaki szakasz mellett a 71-es számú, észak-balatoni főútra, Aszófő és Fövenyes közé is telepítettek vadriasztó prizmákat.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!