2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Rosszul járhatnak a Múzeumok éjszakáján

2016. június 21., kedd 21:22, frissítve: szerda 10:37

A kis múzeumok járhatnak rosszabbul a Múzeumok éjszakája programsorozattal. Pénz ugyanis csak annak az intézménynek jut, ahol egy-egy érdeklődő megveszi a karszalagját. A nagyobb, állami intézmények igazságos versenyről beszélnek.

A Neumann család gyerekszobájának Róth Miksa által festett egykori ablakát is megnézheti a közönség a Múzeumok éjszakáján. A rendezvénnyel nem minden intézmény jár jól.

„A világ egyik legbutább, de még inkább a legigazságtalanabb rendszere az, ahogy most ma Magyarországon a múzeumok között elosztják azt a pénzt, ami a karszalagok bevételéből folyik be” – mondta a Róth Miksa Emlékház főigazgatója, Fényi Tibor.

A főigazgató azt tartja igazságtalannak, hogy csak az az intézmény jár jól, ahova elsőként megy a látogató, vagyis ahol megvásárolja a karszalagot. Után ahányba megy tovább – akár több helyre is –, azoknak az intézményeknek már nem jut a belépődíjból.

„A minisztérium mindent elkövet annak érdekében, hogy csak az ő intézményei kapjanak ebből a pénzből. Egy buta rendszer van. Csak az a múzeum kapja meg a pénz száz százalékát, ahol megvásárolták a karszalagot. A többiek nem kapnak egy fillért sem. Mondok erre egy példát. Pár éve a Szépművészeti Múzeum előtt volt a Fischer Ivánéknak egy hatalmas koncertjük, aminél a múzeum elkezdte árusítani a karszalagokat, mindenki boldogan vette, nem kellett hosszasan sorban állni, sok ezer darabot eladtak, majd hozzánk eljött több mint ezer ember, ezek közül harmincan vásároltak itt karszalagot, mert fogalmuk sem volt arról, hogy ezzel mást támogattak” – tette hozzá Fényi Tibor.

Tavaly országszerte több mint 400 ezer látogatót vonzott a Múzeumok éjszakája, ez mintegy félmilliárd forint bevételt jelentett az intézményeknek. „Én a versenyt soha nem tartom igazságtalannak, sőt annál igazságosabb rendszer nincs, és olyan pluszt hoz ki az intézményekből, ami nagyon hasznos. Úgyhogy én egyetértek ezzel a rendszerrel” – nyilatkozta Cselovszki Zoltán, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója.

Az Iparművészeti Múzeum főigazgatója szerint a rendszer növeli a versenyszellemet az intézmények között. Ők idén egyedi programmal is várják az érdeklődőket szombat éjjel.

Az Óbudai Múzeum vezetője sem aggódik, bár azt elismeri, hogy egy arányos bevételelosztásból a kis múzeumok jobban profitálhatnának. Tavaly egyébként náluk kétezer látogató fordult meg, kétharmaduk ott vásárolta meg a karszalagot is. „Nem feltétlenül értek azzal egyet, hogy el kell osztani, de nagyon sok kis múzeum sokkal jobban profitálhatna ebből, ha egy központi elosztás lenne” – jelentette ki Népessy Noémi, az Óbudai Múzeum igazgatója.

A fővárosban a programok egységes karszalagbelépővel látogathatók, amelyekért felnőttenként 1500, gyerekenként 600 forintot kérnek.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!