2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Muszlim díszpolgárt választott Kübekháza

2017. május 28., vasárnap 17:03, frissítve: vasárnap 17:25

Egy buszsofőrt, két közmunkást és egy török származású piaci árust tüntettek ki a Csongrád megyei Kübekházán. Az 1500 lelkes település polgármestere szerint az elismerések kiosztásával példát szeretnének mutatni arról, hogy a közmunkások fontos munkát végeznek, és arról is, hogy azért mert valaki más országból érkezett, más a bőrszíne vagy a vallása, még sokat tehet a közösségért.

Könnyeivel küszködve vette át Tan Enver Mustafa a Kübekháza tiszteletbeli polgára címet igazoló díszoklevelet a falunapon. A település polgármestere szerint a képviselő-testület minden tagja pártállástól függetlenül támogatta, hogy – ahogy a faluban nevezik – Muszti kapja a kitüntetést, annak ellenére, hogy nem helybeli, nem magyar és annak ellenére, hogy mohamedán vallású.

„Isten ugyanabból a porból faragta a mohamedánt is, mint amilyenből minket, keresztényeket is, nagyon fontos megérteni, hogy ugyanolyan emberek vagyunk, ugyanolyan szív dobog bennünk, és meg kell azt értenünk, hogy attól, hogy más a bőrszíne és más a vallása, ugyanolyan ember, mint mi vagyunk, sőt azt kell mondanom, adott esetben még példát is vehetünk az ő életükről. Nagyon fontosnak tartom, hogy jó példák, pozitív példák legyenek, nem szabad megengedni azt, hogy akárki hergeljen mások ellen bennünket, magyarokat” – hangoztatta Kübekháza polgármestere, Molnár Róbert.

Muszti és felesége, Piroska kereskedők, hat éve járnak a faluba portékájukkal, a helybeliek szeretik őket.

„Én nagyon rendes embernek tartom őket, mindenkihez barátságos, segítőkész… én csak jót tudok róla mondani” – mondta el egy helyi lakos, Nagy Sándor.

Tan Enver Mustafa büszke arra, hogy Törökországból érkezve új hazát és családot talált Magyarországon és arra, hogy sötétebb bőrszíne és más vallása ellenére befogadta a közösség.

„Örülök, nekem tüntetést adnak, ez jó dolog, szeretnek emberek bennünket kicsi falukban, ettől jobb gazdagság, boldogság nincsen” – mondta Tan Enver Mustafa.

A falunapon Musztiékon kívül még hárman vehettek át kitüntetést a település közösségéért végzett munkájuk elismeréseként. Kübekházáért díjat kapott egy nyugdíj előtt álló buszsofőr és két, a településen dolgozó közmunkás.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!