2024. 06. 18. Kedd Arnold, Levente napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Radar 17:10

Színes

Milliószámra nyílnak a ritka és védett tőzikék az Őrségben

Több millió tőzike nyílik Vas megyében. A védett növény ritka fajnak számít Közép-Európában. Az Őrségi Nemzeti Park idén is szervezett túrán mutatta be a lelőhelyet.

A tavaszi tőzike egyre ritkább, de az ártéri erőkben még nagy számban él. A természetkedvelők idén is felkeresték a virág egyik legnagyobb hazai élőhelyét. A Rába árterében körülbelül negyven hektárnyi területen szinte lépni sem lehet a tőzikétől. A tavaszi tőzike legfeljebb két hétig virágzik. Áprilisban pedig már nyílik a nyári tőzike is, amelyet 2013 vadvirágának választottak.

„Sokkal magasabb növény, de ugyanúgy ártéri területeken él, tehát Magyarországon, a Duna mentén, lejjebb a Dráva síkon például – közölte Szekeres Zsófia, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság felügyelője. – A réteken és ártéri erdőkben, mint a tavaszi tőzike is, ugyanúgy előfordul” – tette hozzá.

A nyári tőzike, akárcsak a tavaszi, védett, leszedni nem szabad.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Orbán Viktor: Magyarország kész támogatni Mark Rutte holland miniszterelnök jelölését a NATO-főtitkári posztra

Orbán Viktor: Magyarország kész támogatni Mark Rutte holland miniszterelnök jelölését a NATO-főtitkári posztra

Magyarország kész támogatni Mark Rutte távozó holland miniszterelnök jelölését a NATO főtitkári posztjára annak a fogadalmának a fényében, hogy teljes mértékben támogatja azt a megállapodást, amely szerint magyar állomány nem vesz részt a NATO ukrajnai tevékenységében és ezek támogatására sem fordítanak magyar forrásokat – írta az X portálon Orbán Viktor miniszterelnök.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Idén nyáron is indít Intercity a MÁV Splitbe

Idén nyáron is indít Intercity a MÁV Splitbe

Kedden este indul Budapestről Splitbe az idei első Adria InterCity. Augusztus második feléig szinte mindegyik Adria InterCitynek magas a kihasználtsága. A fekvőhelyes kocsik 85-90, a hálókocsiknál 70 százalék körüli a jelenlegi foglaltság – jelentette be honlapján a MÁV-Start.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!