2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 14:00

Színes

Március 15-én nyit a szarvasi Körösvölgyi Állatpark

Március 15-én nyitja meg kapuit az idei szezonban a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Szarvason található Körösvölgyi Állatparkja, ahol számos fejlesztéssel és programmal várják az érdeklődőket - tájékoztatta a park az MTI-t.

  • Március 15-én nyit a szarvasi Körösvölgyi Állatpark

A nyitás napján délelőtt vízimadarak látványetetésére várják az érdeklődőket, akik az idei Év madaráról, az erdei fülesbagolyról is megtudhatnak érdekességeket. Megnyílik a madárvonulás érdekességeit és legjeit bemutató, Útlevél nélkül a Föld körül című időszaki kiállítás is, amely november 8-ig látogatható.

A Körösvölgyi Állatparkban - egy román-magyar együttműködésből létrejött nyertes pályázatnak, valamint egy uniós tendernek köszönhetően - több korszerűsítés is zajlik. Épül két új közösségi épület, egy úgynevezett lombterasz kilátó, továbbá hajókikötőt és parkolókat is kialakítanak - mondta Körömi Krisztina, a látogatóközpont vezetője.

Hozzátette, hogy elkészült az új gyíkkifutó is, ahova várhatóan az év közepén érkeznek az állatok. Ekkor láthatják először a látogatók a park másik új állatfaját, a szürkefarkas-kölyköket is. Az új kisállatsimogatóban a kecskéket és a nyulakat viszont már márciusban megszeretgethetik a gyerekek - mondta.

A parkban jelenleg mintegy 40-féle madár-, emlős- és halfaj egyedeit tekinthetik meg az érdeklődők. Az itt élő állatok részben különböző fajvédelmi programokban résztvevő állatfajok példányai, részben pedig - különböző okok miatt - a természetben önálló életre alkalmatlan egyedek. Az állatpark lakói között védett és nem védett fajok egyaránt vannak.

A látogatók olyan, rejtett életmódot élő állatokkal is találkozhatnak, mint a nyuszt, a borz vagy a nyestkutya, valamint az aranysakál. Az Anna-ligetben láthatnak gímszarvast, őzet, dámszarvast, vaddisznót és rókát is, amelyek általánosan ismert fajnak számítanak, mégis ritkán kerülnek a természetjárók szeme elé a szabadban.

A kialakított vizes élőhelyen vízi madarak, mocsári teknősök, halak élnek. A park legnagyobb attrakcióját az európai bölények jelentik, amelyek a Maros és a Sárrét közti terület régmúlt élővilágát idézik, hiszen ma már a Dél-Alföldön sehol sem élnek vadon.

A Körösvölgyi Állatparkban az év során egyebek mellett Túzok Tusa természetismereti vetélkedő, gyermeknap, gyógynövényes pünkösdölés, szünidei állatmustra, gombaismereti börze, állatkertek éjszakája, szakvezetéses túrák és látványetetések várják az érdeklődőket.

A programokról a www.kmnp.hu oldalon lehet bővebb információkat találni.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!