2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kinyitott a Mikulásház Nagykarácsonyban

2015. november 30., hétfő 10:57, frissítve: hétfő 10:57

Kinyitott a Mikulásház a Fejér megyei Nagykarácsonyban. A programok idén nem indultak zökkenőmentesen, de a programok szervezését átvevő önkormányzat ígérete szerint mindent megtesznek azért, hogy a gyerekek jól érezzék magukat a Mikulásnál. Hagyományosan advent első vasárnapján mutatta be a Magyar Posta az új karácsonyi bélyeget.

1943-ban Magyarország volt az első, amely olyan bélyeget jelentetett meg, amin karácsonyi motívum szerepel. Idén is Nagykarácsonyban mutatták be a Magyar Posta új ünnepi bélyegét, amire ezúttal havas téli tájon futkározó szarvasok kerültek.

„A karácsonyi postaszolgáltatásunkat az idén is hagyományosan igénybe lehet venni, idén szintén megújult grafikákkal, az advent négy hetében különböző bélyegzőkkel látjuk el a küldeményeket, ez a szolgáltatás továbbra is igénybe vehető, én bízom benne, hogy az ügyfelek nagy örömmel fogják idén is ezt használni” – mondta Marozsán Imre, a Magyar Posta filatéliai osztályának vezetője.

A Mikulásház is kinyitott Nagykarácsonyban, a Mikulás már 20 éve fogadja advent idején a gyerekeket. A következő hetekben akár 10 ezer látogató is megfordulhat a Fejér megyei településen. A Mikulásház működtetését idén vette vissza az önkormányzat – a bevételt fejlesztésekre fordítanák a jövőben. A kezdés azonban nem bizonyult döccenőmentesnek, a ház nyitására többeknek is várniuk kellett.

„A nagykarácsonyi Mikulás abban más, hogy, ugye, nálunk lakik a Magyar Mikulás, és nálunk nemcsak meg lehet látogatni a Mikulást és találkozni vele, hanem a sajt házába, illetve az irodájába is be lehet menni. Meg lehet nézni a szarvasait, illetve a ház előtt álló szánját is” – árulta el Müller Miklós polgármester.

Öt év után újra áll Nagykarácsonyban Betlehem is, amelyet eddig pénzhiány miatt nem tudtak felújítani.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!