2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Kevesebb, de kiváló lett, és már meg is áldották

2016. december 28., szerda 11:54

Tizedik alkalommal tartottak János-napi boráldást Balatonlellén. Ilyenkor a környékbeli szőlőművelők és borosgazdák egy-egy palack újbort hoznak, amelyet a misén megszentelnek. A borászok szerint kiváló lett a 2016-os évjárat, de a tavaszi fagykárok miatt a szokásosnál jóval kevesebb szőlő termett.

Évtizedes hagyomány tartja össze a dél-balatoni borászokat. A borszentelést mindig december 27-én, János napján tartják.

„A 104. zsoltárban olvassuk azt, hogy a bor megvidámítja az ember szívét. Hogyha kicsit kalandozunk az emberiség történetében, akkor látjuk, hogy az ókorban az Istenek ajándékának tekintették, amely szintén örömet ad az embernek” – fogalmazott a szentelésen Konc Gáll László református lelkész.

A Balatonlellei hegyközség területén ugyan a fagykárok miatt kevés szőlőt szüreteltek idén, a termés jó minőségű lett. Ezen a borvidéken nagyobb részben fehérbort készítenek.

„Miután hűvösebb évjárat volt, a fehér borok sokkal szebbek, illatosabbak, finomabbak a savaik. Általában a meleg évjáratok egyik hátulütője, hogy a fehérborok savai hajlamosak elégni, és akkor nem lesz olyan telt, olyan koncentrált a bor. Ebben az évben, azt hiszem, a csillagok együttállása okán a fehérborok minősége ilyen szempontból kiváló lett” – mondta Pócz József, a Balatonlellei hegyközség elnöke.

Az újborral megtöltött palackokra ezúttal is nemzetiszínű szalag és ünnepi címke került.

„Szent János apostol és evangélista közbenjárására áldd meg és oltalmazd mindazokat a benned hívőket is, akik ezekből isznak” – hangzott a boráldás.

A legenda szerint János apostolra nem hatott a mérgezett bor, amelyet egy pogány pap itatott meg vele, ennek emlékére szentelik ilyenkor az újbort. A gazdák évszázadok óta öntenek szentelt bort a hordókba, hogy megvédjék a romlástól.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!