2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 17:30

Kétméteres germán harcost találtak a szegedi régészek

2017. március 24., péntek 22:19, frissítve: péntek 22:35

Régészeti ritkaságra leltek a Móra Ferenc Múzeum régészei: Hódmezővásárhelytől északra, egy rendkívül nagy termetű, erős csontozatú germán harcos sírját tárták fel. A sírban ezüst érmét, vaslándzsát, valamint a harcos vaspajzsának maradványait is megtalálták.

„Ez tulajdonképpen egy felülnézeti ábrázolása a sírnak, itt láthatók azok a dolgok is, amiket már felszedtünk, tehát csomagolásra kerültek” – magyarázta a sajtónak az egyik régésztechnikus a szarmata temetőben talált germán sírról készült rajzot. A lelet korát a II. és IV. század közé teszik, különlegessége, hogy a benne eltemetett, két méter magas harcos csontozata jó állapotban maradt meg. Ezenkívül vaslándzsát és pajzsmaradványokat is találtak, valamint olyan tárgyakat, amelyeket eddig csak Nyugat- és Észak-Európában.

„A bolygatott részekből egy unikális övcsat került elő, gyakorlatilag ez ezüstből készült, ennek a párhuzamai valószínűleg a Kárpát-medencén kívülre mutatnak. Északi irányba, illetve nyugati irányba, de szintén unikális a rablógödörből előkerült korong, amelynek szintén ebből a korszakból párhuzama nincsen itt, a Kárpát-medencében” – mondta Varga Sándor, a szegedi Móra Ferenc Múzeum régésze.

A régészek a talált tárgyak egy részét már a múzeumba szállították, ahol a restaurátorok foglalkoznak majd velük tovább. „Ezek a leletek most bekerülnek a raktárba, ott restauráláson, mosáson mennek keresztül, és aztán pedig a vásárhelyi múzeumba fognak bekerülni, mert helyileg az az illetékes múzeum. Bízunk benne, hogy kiállításokon majd lehet találkozni az itt megtalált leletekkel” – nyilatkozta Hegedűs Anita, a Móra Ferenc Múzeum sajtóreferense.

A Hódmezővásárhely határában megtalált lelet feldolgozása nem hátráltatja a 47-es út északi elkerülőjének építését. A 28 milliárd forintból készülő 12,7 km hosszú szakasz 2018 tavaszára készül el.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!