Kenyérsütésben versengtek a pékségek Budapesten

SZA, 2017. augusztus 20., 18:33
A 3. alkalommal megrendezett Kenyérlelke Fesztivál célja, hogy a hagyományos kenyérsütést visszahozzák a köztudatba.

Profi pékmesterek adtak tippeket az érdeklődőknek a harmadik Kenyérlelke Fesztiválon. A fővárosi rendezvény célja a hagyományos sütési módszerek visszaemelése a köztudatba.

„Alapvetően azért a pékárunak a liszt a fundamentuma, a lisztnek meg a jó búza, nem rozsból készítjük általában a péktermékeket, hanem a búzából. Azt hogy teszünk bele rozst, teszünk bele másik gabonákat, semmi baj nincs vele, de alapvetően a búza legideálisabb összetevőjében az embernek” – mondta egy kecskeméti pékmester, Király Roland.

A fesztiválon kenyérversenyt is tartottak. Az egyik kategória győztese szerint az otthoni kenyérsütéssel az ízlés is jó irányba változik.

„Szerintem, ha valaki egyszer megkóstol egy jó kenyeret, akkor utána tudni fogja, hogy mire kell figyelni, és mit kell keresni, szerintem az utóbbi években egyre inkább kifinomult az ízlés kenyér téren is, és én mindenkit arra szoktam biztatni, hogy próbáljanak meg otthon kenyeret sütni” – mondta Thurányi Kata.

A versenyre nevezett kenyereket a közönség is megkóstolhatta. A szervezők szerint a magasabb ár ellenére egyre nagyobb az igény a kézműves, azaz a hagyományos módon készült termékekre.

hirdetés
Legfrissebb
Legolvasottabb
hirdetés