2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Ingyen sétahajózhattak a gyerekek a Balatonon

2016. május 29., vasárnap 20:20

Ingyen sétahajózhattak ma a 14 év alatti gyerekek a Balatonon. Minden kikötőben élhettek a lehetőséggel, de Balatonfüredre különösen érdemes volt ellátogatni, ott ugyanis az idén 125 éves Helkát és a Kelént tesztelhették a gyerekek.

Jól állta a gyereknapi rohamot a Kelén, amely testvérhajójával, a Helkával együtt Közép-Európa legidősebb hajójának számít. 1891-ben épültek, és azóta szállítják az utasokat a Balatonon. „Abban az időben nyilván csak gőzösök voltak, ez is annak született, gőzgép hajtotta 1963-ig, akkor kapta az első dízelmotorját, most egy hathengeres, soros, közel 100 ezer köbcentis motor hajtja” – mondta Martin Henrik hajóskapitány.

A sétahajózásra induló Kelén pillanatok alatt megtelt utasokkal. A balatonfüredi kikötőbe ezúttal a szokásosnál jóval több gyerek érkezett. „Nálunk minden nap gyereknap van, de megbeszéltük tegnap, hogy ha az idő engedi, akkor egyet hajókázunk a gyerekekkel, és a parton töltjük el ezt a kellemes napot” – mondta Tóth Alexandra.

A balatonfüredi gyereknap szervezője szerint nemcsak ilyenkor, hanem nyáron is kevés az igazán jó gyerekprogram a Balatonon. „Azt érezzük, hogy rossz időben még nem eléggé kitalált a Balaton. A gyerekek nem mindig tudnak mit csinálni. Kevés olyan program van, amire el lehet vinni az 5-6-7-8 éves gyerekeket. Nem készültek fel igazán – én azt látom – a szolgáltatók arra, hogy mi is történjék akkor, amikor nem tudunk strandra menni” – fejtette ki Éskovács Péter szervező.

A szervezők szerint nagyon fontos a gyerekprogramok kínálatát bővíteni, hiszen évente több százezer fiatal érkezik turistaként a Balatonhoz.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!