Ilyet sem látni mindennap: zsákból falták a húst

KK, 2017. június 18., 10:41, frissítve: 11:52
Látványos éjszakai etetéssel várták a Szegedi Vadasparkban az érdeklődőket. Az oroszlánok zsákokból készült műzebrából ették a húst, de a barna medvék és a fekete jaguár etetését is megnézhette, aki alvás helyett az éjszakai kalandtúrát választotta.

Sorba állva figyelték az érdeklődők a rozsomákok etetését. Az állatok zsákban kapták a finom húst. Ezzel a látványos programmal kezdődött a Szegedi Vadaspark idei első éjszakai kalandtúrája. A gondozók közben érdekes információkkal látták el a kilátogatókat, és kísérték tovább őket az oroszlánok és a barna medvék etetéséhez, majd a borjúfókák esti tornájára.

„Nem mindig van lehetőség arra, hogy etetés közben láthassuk őket, úgyhogy tavaly is voltunk az állatkertek éjszakáján, és ezért jöttünk most is, de mi általában elég sűrűn járunk, mert a gyermekem nagyon szereti az állatokat” – mondta Szerafimovszki Mirjam látogató.

„Érdekes dolgokat láttunk, gyerekek, felnőttek egyaránt élvezik a programokat” – fogalmazott Maróti Mariann, egy másik vadasparki látogató.

Évente ötször van lehetőség az állatok éjszakai megfigyelésére.

„Kicsit lehűlt az idő, eső volt, sokan megijedtek, de így is több százan kilátogattak a rendezvényre. Családias a hangulat. A fő cél mindig az, hogy az állatokat kicsit másképp mutassuk be, mint ahogy nappal láthatják az emberek. Ez a legjobb lehetőség, hiszen az állatok sokkal aktívabbak, ha lehűl a levegő. Sokkal jobban mozognak a nagy ragadozók vagy akár a többi állatunk is” – magyarázta Veprik Róbert, a Szegedi Vadaspark ügyvezető igazgatója a Hír TV-nek.

A Szegedi Vadaspark éjszakai programját már tíz éve rendezik meg a múzeumok éjszakája ötlete alapján.

hirdetés
Legfrissebb
Legolvasottabb
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása