2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Színes

Ilyen volt a Krasznahorkai várjátékok

Hetven magyar huszár színesítette idén a Krasznahorkai várjátékokat. Az egykori Andrássy kastély körül szervezett történelmi rendezvény Szlovákia legnagyobb hagyományőrző programja.

  • Ilyen volt a Krasznahorkai várjátékok

Hat ével a tetőszerkezet leégése után még mindig daruk állnak a Krasznahorkai vár mellett. A folyamatos felújítás miatt az egykori Andrássy kastély nem látogatható, ám a Három Rózsa Polgári Társulás továbbra megrendezi kulturális programjait a vár tövében.

Szlovákia legnagyobb történelmi rendezvénye idén először az Magyarországi hagyományőrzők egyik állomása lett a Görgey emléktúrán is. A lovas megmozdulás célja, hogy bejárják azokat a településeket, amelyek érintésével Görgey Artúr csapataival visszavonult az orosz haderők ellen.

A népi és huszárviseletben érkező hagyományőrzők idén nyolcadszor teljesítik a Görgey emléktúrát.

Csapatuk Ózdról indult, s útközben közel száz főre duzzadt az ország több pontjáról, és a határon túlról csatlakozó tradicionális értékeket képviselő egyesületek tagjaival.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!