Hetedik alkalommal mérték össze tudásukat robotautók

KaG, 2016. február 20., szombat 18:00
Hetedik alkalommal versenyeztek robotautók a Budapesti Műszaki Egyetemen. Mérnöktanoncok csapatai neveztek a megmérettetésre, ahol nemcsak ügyességi feladatokat kellett végrehajtani, a kocsiknak a gyorsasági körben is jól kellett teljesíteniük.

Egy emelkedőn kellett áthajtania a mérnök tanoncok által tervezett egyik robotautónak. Ám ez csak egy feladat volt a sok közül a Robonaut rendezvényen. Az kocsik alján szenzorok érzékelik a földre festett fekete csíkot, amelyet követve kellett leküzdeniük az eléjük állított akadályokat.

„Negyven darab szenzor, távolságvezérlők találhatók rajta, ezek alapján mikrovezérlés számolja ki nekünk a vonal pozícióját. A központi mikrovezérlőnek küldik el, amely feldolgozza a szabályzóköröket és az egyéb szenzorok jeleit” – mondta Majorosi Rudolf, a Line Rider csapat kapitánya.

Az első fordulóban stratégiai feladatokat kellett teljesítenie a tizenegy csapatnak, a másodikban a gyorsulást pontozták.

A Budapesti Műszaki Egyetem hetedik alkalommal rendezi meg a robotautók versenyét. A villamosmérnöki kar dékánhelyettese szerint a mesterképzésen részt vevő hallgatók a felkészülés alatt gyakorlati tapasztalatokat is szereznek. „Amiket most itt megoldanak, azok a mai csúcskategóriás autóknak a szolgáltatásai, hogyan tud egy kocsi önállóan parkolni, hogyan tudja észrevenni a gyalogátkelőt, a határátkelőt, távolságot tartani egy másik autótól, és így tovább” – nyilatkozta Tevesz Gábor.

A dékánhelyettes azt is hozzátette, hogy a verseny nem titkolt célja a mérnökszakma népszerűsítése, mivel a szakemberekből országszerte hiány van.

hirdetés
Legfrissebb
Legolvasottabb
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása