2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Bayer show 13:00

Színes

Egy hét az elfogadásért – már ötödik alkalommal

Ötödik alkalommal rendezi meg Balatonfenyvesen a Magyar Máltai Szeretetszolgálat az „Egy hét az elfogadásért„ elnevezésű táborát mozgáskorlátozott fiataloknak. Az ország minden régiójából több mint 100 fiatal és ugyanennyi segítő érkezett az erre az alkalomra akadálymentesített táborba.

  • Egy hét az elfogadásért – már ötödik alkalommal

Bánlaki Szilvia izomsorvadás miatt került kerekesszékbe, harmadik alkalommal vesz részt a szeretetszolgálat táborában. „Nagyon ritka az, amikor ennyi fiatal együtt tud maradni, akadálymentesen együtt tud nyaralni. Olyan élményekhez jutunk, amiket egyénileg nem biztos, hogy meg tudnánk oldani, szervezni. Illetve olyan segítő háttér van itt a táborban, ami elengedhetetlen a mindennapjainkhoz” – fogalmazott a táborozó.

Az ország valamennyi régiójából több mint 100 vendég jött el az egyhetes táborba. A segítők és az önkéntesek száma ugyanennyi. Az ő feladatuk az, hogy a fiatalok minél jobb körülmények között töltsék el az idejüket. „Nagyon fontos, hogy a vendéggel kommunikáljunk, és hogy megkérjük őt, hogy mondja el, miben tudunk a legjobban a segítségére lenni. Tehát nem kell odamennünk és folyamatosan mellette lennünk, ha mondjuk, ő ezt nem igényli, de hogyha szükséges akkor ott kell lennünk és a nap 24 órájában vele feküdni, vele kelni. Étkezéseknél fürdésnél segíteni kell neki” – emelte ki Kósa Katalin segítő.

A programok közt szerepel kutyás bemutató, énektanulás, kézműves foglalkozás is. Érkezik hozzájuk egy kabrió autós klub, járműveikkel a környező településekre utazhatnak. A virtuális 3 dimenziós számítógépes játékokon olyan élmények érik őket, melyekhez betegségük miatt a való világban nem tudnak hozzájutni.

„Nagyon sok olyan vendégünk van, akinek ez az egyetlen olyan szabadidős tevékenysége, ahova el tud jönni. Két célja is van a tábornak. Az egyik természetesen az, hogy ezeket a fiatalokat kihozzuk, és mint ahogy majd kitérek rá, olyan programokat ajánljunk nekik, amikkel nem tudnak találkozni nap mint nap. A másik fő célja pedig az, hogy a családjaikat legalább egy hétre tudjuk tehermentesíteni. Így egy pici figyelmet tudnak magukra és a többi családtagjaikra is szentelni” – magyarázta Lázár Alpár, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat táborvezetője.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a tábor költségeit adományokból fedezi.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Húsz éve minden európai választást megnyertünk. Mi vagyunk Magyarország és Európa legsikeresebb politikai közössége. Nem tűzhetünk ki kisebb célt, azt javaslom, nyerjük meg ezt is – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök abban a videóban, amelyet a közösségi oldalára töltött fel, és amely egy részlet a kormánypártok pénteki európai parlamenti kampánynyitóján elhangzott beszédből.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!