2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Átesett első orvosi vizsgálatán a Miskolci Állatkert perzsaleopárd-kölyke

Hír TV

2018. január 17., szerda 22:23, frissítve: szerda 22:55

Az állatot már jelképesen örökbe fogadták, és nevet is kapott: Touran. A látogatók másfél évig találkozhatnak vele Miskolcon.

Most érintette először emberi kéz a tavaly decemberben született leopárdkölyköt. Az orvosi vizsgálatra Miskolc alpolgármestere vitte ki az egy hónapos állatot. Az újszülött perzsa leopárd eddig a kíváncsi szemek elől elbújva, egy ládában élt édesanyjával. Ma először ismerkedhetett a külvilággal, de láthatóan nem rázta meg a felhajtás. Békésen tűrte az összes vizsgálatot.

„Nagyon nyugodt volt, jól bírta a nézőközönséget is, és el tudtuk végezni rajta az ilyenkor kötelező féreghajtást szájon keresztül. Megkapta az azonosító csipjét, megvizsgáltuk, hogy milyen nemű, megállapítottuk, hogy hím leopárdról van szó, és testhőmérsékletet mértünk, illetve a szívet és a tüdőt hallgattuk meg” – ismertette Puskás Gábor állatorvos.

A leopárdkölyök egy európai fajmentő programnak köszönhetően születhetett meg a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban. Apja Jászberényből, anyja pedig Lisszabonból érkezett a vadasparkba. Hamarosan neki is új otthont keresnek.

„Várhatóan egy-másfél éves koráig fog a Miskolci Állatkertben tartózkodni. Nagyjából ez a természetes, tehát a természetben is másfél évesen hagyják el a kölykök az anyjukat, eddig a korig itt, Miskolcon lesz látható a kölyök. Ezt követően az európai tenyészprogram keretében valamely más európai állatkertbe fog továbbkerülni” – mondta Veress Tamás, a Miskolci Állatkert és Kultúrpark gyűjteményi vezetője.

A kis perzsa leopárd várhatóan két-három hét múlva már gyakrabban előmerészkedik a szülőodújából.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!