2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

A Balaton kávéja 2017 cím volt a tét

2017. május 7., vasárnap 14:23, frissítve: vasárnap 14:39

Negyedóra alatt kellett négy presszókávét, négy kapucsínót és négy italkülönlegességet elkészíteniük azoknak a baristáknak, akik szerették volna alkotásukkal elnyerni a „Balaton kávéja” megtisztelő címet. Idén már másodszor rendezték meg ezt a bajnokságot. A zsűri technikai és érzékszervi szempontokat is figyelembe vett.

Bajnokságon mérkőztek meg egymással szombaton a balatoni baristák. „Idén kiadhatjuk a Balaton kávéja 2017 kitüntető címet, bízom benne, hogy ez fel fog kerülni a balatoni éttermek, kávézók, cukrászdák lapjára, és ők fogják árulni és népszerűsíteni” – mondta Somogyi Zoltán, az esemény ötletgazdája.

A zsűri elnöke szerint egy cukrászdában külön vendégcsalogató lehet egy ügyes barista. „Egy kávézó, egy cukrászda, ahol az attrakciók száma korlátozottabb, mint egy meleg konyhás egységnél, ott egy barista szinte attrakció is lehet. Ez azért is fontos, mert ezek általában fiatal kollégák, már versenyeket megjártak, vannak a tarsolyukban olyan különlegességek, amivel vonzzák a vendégeket” – vélekedett Miklós Beatrix, az MN Gasztronómiai Szövetség alelnöke.

A versenyzőknek negyedóra alatt négy presszó kávét, négy kapucsínót és négy italkülönlegességet kellett elkészíteniük úgy, hogy minden mozdulatukat figyelte a zsűri.

„Technikai részt nézik, hogy mennyire tartjuk tisztán a munkaterületet, mennyire melegek a csészék, mennyire használja szakszerűen a gépet, a darálót, és maga az érzékszervi zsűri pedig már akár a kész italt, a presszót, a kapucsínót, a különleges italt értékeli, hogy az mennyire iható és mennyire felel meg a követelményeknek” – mondta Pern Andor barista oktató, szervező.

A versenyzők szerint a győzelem rangot ad a szakmában. „Aki nyeri, biztos, hogy annak emlékezni fognak a kávéjára ebben az évben, és ha ne adj’ Isten következő évben visszajönne, akkor biztos, hogy tudni fogják, hogy ki volt az, aki megnyerte, és kinek a kávéja megy itt, a Balatonon” – mondta Vígh Attila barista.

A nyertes kávé külön honlapot is kap, illetve az a célja a szervezőknek, hogy minél több vendéglátóhely kínálja a különleges, de bárhol azonos minőségben elkészíthető kávés kreációt.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!