2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Napi aktuális 23:30

A 400 éves bátaszéki mindenkit lehagyott

2016. április 22., péntek 18:57, frissítve: péntek 19:19

A bátaszéki molyhos tölgy lett idén az európai év fája. A díjat a település polgármestere vette át Brüsszelben. A fát még a török korban ültették, megmaradását a mellé épült kápolnának köszönheti.

A több mint 400 éves bátaszéki molyhos tölgyre 72 ezernél is többen szavaztak, csaknem kétszer annyian mint a második helyezett csehországi fára.

„Ez tízszer magasabb, mint Bátaszék lakossága. Tehát ez azt jelenti, hogy itt egy nagyon nagy összefogás volt. Nemzeti és ahogyan tudjuk határon kívüli, hiszen a testvértelepüléseink lakosai közül is nagyon sokan részt vettek ebben a kampányban, és azt gondolom, hogy ez a kápolna és ez a tölgy ez maga is egy szimbólum. Talán ennek az összefogásnak is lehet a szimbóluma” – fogalmazott Sümegi József helytörténész.

A fát az 1500-as évek közepén ültették a város melletti domboldalra, akkor erdő borította a környéket. Megmenekülését annak köszönheti, hogy mellé építettek a kápolnát.

Az európai díjjal pénz is jár, az összeget a szavazók ajánlhatták fel.

„A molyhos tölgy, illetve az Orbán-kápolna mellett, hála Istennek, Bátaszéknek rengeteg épített emléke van. Itt találhatóak a ciszterci apátságnak a romjai, itt található az ország egyik legimpozánsabb temploma, van egy tájházunk, amely a Bátaszéken élő népcsoportok kultúráját öleli föl. Tehát vannak igen érdekes látnivalók. Emellett kiváló gasztronómiával rendelkezünk, és hát méltán híres a szekszárdi borvidéken belül a bátaszéki bor” – fejtette ki Bozsolik Róbert, Bátaszék polgármestere.

Az európai év fája díjat május 25-én Orbán napján ünneplik meg a helyiek. A hagyományoknak megfelelően ekkor borral locsolják meg a tölgy törzsét, a jó szőlőtermésben bízva. Az utókornak pedig azzal üzennek, hogy idén az öreg molyhos tölgy mellé egy csemetét is elültetnek.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!