150 milliót tolnak az eplényi síkomplexumba
2017. augusztus 16., szerda 23:04
Elkezdődött az új kétüléses felvonó építése Eplényben. A téli szezonban már használatba vehetik a síelők, de nyáron is üzemelni fog.
„A bringásoknak nem kell feltekerni a hegyre, felviszi őket a felvonó, és különböző nehézségű pályákon haladhatnak lefelé, és mindemellett a gyalogos turisztika szempontjából is nagyon fontos a libegő, ugyanis a hegytetőn lévő kilátóhoz ez a legegyszerűbb feljutási mód” – mondta Ebele Bálint, a Síaréna Kft. ügyvezető igazgatója.
Eplényben egy már meglévő pálya meghosszabbításával alakítják ki Magyarország legnagyobb kezdőpályáját. Ezzel együtt idén télen már összesen 7,5 km hosszan lehet itt siklani. Évek óta folyamatosan fejlesztenek, az új felvonó építéséhez most 150 millió forintot ad a kormány.
„Éppen azért, hogy a feltételek kedvezőbbé váljanak, netán a sorok kisebbek legyenek, ezért született az a döntés, hogy további felvonók építését támogatja a magyar kormány azokon a sípályákon, amelyek az elmúlt években már bizonyítottak, Mátraszentistvánon és Eplényben” – nyilatkozta Révész Máriusz kormánybiztos.
A sípályákat nemcsak télen, hanem a többi évszakban is turistacélponttá lehet tenni. A libegő például önmagában is vonzerő lehet. Hazánkban összesen 4 libegő van, most épül Mátraszentistvánon és Eplényben egy-egy újabb.
„Hosszú távon mindenképpen meggondolandó az, hogy a hazai hegyeinket lehetőleg egy olyan közlekedési alternatívával tudjuk megközelíteni, amely környezetbarát, csendes üzemmódú és egy alternatívát ad a hegycsúcsok megközelítésére” – mondta el a Chernel István Sí és Turisztikai Klaszter elnöke, Fehér Gyula.
Eplényben a hóágyúk kapacitását másfélszeresére növelik, és az egyre több kezdő síelőre tekintettel bővítik a felszereléskölcsönzőt is. Nyáron pedig a többi között mászófal és kalandösvény is várja majd a látogatókat.