2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Vezércikk 14:00

Megnyílt a legmodernebb vívócentrum

2015. október 10., szombat 21:40, frissítve: vasárnap 12:05

Átadták az ország legmodernebb regionális vívócentrumát Hódmezővásárhelyen. A városközpontban felépült 1700 négyzetméteres, 12 versenypástos, a legmodernebb találatjelző berendezésekkel felszerelt kétszintes vívóteremének építését a kormány 655,6 millió forinttal, a Magyar Vívó Szövetség és az Emberi Erőforrások Minisztériuma további 50-50 millió forinttal támogatta. A létesítményben a vívók mellett az ökölvívók is helyet kapnak, de fallabdapályák és rekreációs részleg is kialakításra került.

Már az ünnepélyes átadó napján is verseny folyt az új vívócentrumban. Hódmezővásárhelyen jelenleg öt iskolában 400 gyermeket tanítanak vívni. A Csomorkány Sportegyesület pedig 42 igazolt versenyzővel rendelkezik. „Gyakorlatilag az a támogatás, amit a kormányzat megszavazott, illetve támogatásként nyújt a vívás számára, azt látjuk, hogy jó helyre kerül. Mondhatom azt bátran, hogy ebben a hónapban ez már a második vívócentrum, amit átadunk, és mondhatom azt nyugodtan és bátran, hogy még körülbelül három vívócentrum átadására fog sor kerülni az elkövetkezendő hetekben” – mondta Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke.


Aki vívótermet épít, az komoly részt vállal a város gyermekeinek neveléséből – fogalmazott a központ átadóján részt vevő volt köztársasági elnök, Schmitt Pál egykori párbajtőrvívó. „Aki vívó volt, egy életre megtanulja az ellenfélt tisztelni. Egy életre megszokja, hogy a meccs előtt tisztelegni kell, és a meccs után, ha győztes, ha vesztes vagy, kezet kell fogni. Egy vívó megtanulja az önkontrollt és az önfegyelmet. Megszokja, hogy senki nem áll a páston, neki kell mindet megoldania, gyors döntést kell hoznia, akár támad, akár védekezik, tisztelnie kell a bírót és alázattal elviselni a győzelmet, vagy azt is megbecsülni, hogy adott esetben alul marad” – nyilatkozta a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke.

A kancelláriaminiszter szerint Hódmezővásárhely a sportcsarnok létrehozásával, a fedett uszoda bővítésével és a vívócentrum építésével hozzájárul ahhoz, hogy a település fiataljai egészségesek, tehetségüknek és szorgalmuknak megfelelően boldogulni képes emberek legyenek. „Ehhez nyújt a kormány támogatást akkor, amikor az utánpótlás-nevelést és a professzionális sportot, 16 profi szövetségnek támogatást biztosítva segíti. Azt gondolom, hogy amikor az adófizetők pénzét költi a kormányzat, jól teszi, hogyha gyerekekre, a jövőre, a lehetőségre költi, és jól teszi, hogyha a magyar sport számára megfelelő sportolási lehetőségeket biztosít” – hangsúlyozta Lázár János.

A vívócentrum létrehozásától a város azt várja, hogy Hódmezővásárhely a sportág dél-alföldi fellegvára lesz.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!