2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Sport

Visszavonult a a németek világbajnok futballistája

Befejezte pályafutását Mesut Özil, aki a közösségi oldalain jelentette be a döntését.

  • Visszavonult a a németek világbajnok futballistája

A 34 éves játékos, aki 92 alkalommal lépett pályára a Nationalelfben, szerdán a közösségi oldalain jelentette be a döntését, amely azonnali hatályú.

"Az elmúlt hetekben és hónapokban, amikor néhány sérülést is elszenvedtem, egyre világosabbá vált számomra: eljött az idő, hogy elhagyjam a futballszínpadot" - írta Özil.

A középpályás Németországban a Schalke 04 és Werder Bremen játékosa volt, majd évekig a Real Madridban és az Arsenalban légióskodott. Két éve a Szalai Attilát is foglalkoztató Fenerbahcéhoz szerződött, tavaly óta pedig az ugyancsak török élvonalbeli Basaksehir futballistája volt.

Amellett, hogy 2014-ben világbajnok lett a német válogatottal - amelytől a 2018-as korai vb-búcsú után vonult vissza -, a Real Madriddal spanyol bajnokságot nyert, az Arsenallal pedig négyszer is kupagyőzelmet ünnepelhetett.

BORÍTÓKÉP: MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!