2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 03:00

Végre kegyes volt az idő a Balaton-átúszással

Hír TV

2018. július 14., szombat 19:57, frissítve: szombat 19:58

Kétszer elhalasztották a rossz idő miatt, de harmadjára sikerült megtartani a Balaton-átúszást. A Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres távnak több mint 7300-an vágtak neki. A legidősebb úszó egy 82 éves férfi volt.

Mindenkinek át kellett esni a kötelező orvosi vizsgálaton a révfülöpi rajt előtt. Az első úszók fél nyolckor indulhattak el, és délig lehetett a vízbe szállni. A Balaton hőmérséklete 23-24 Celsius-fokos volt.

Sokan a versenyen szembesülnek azzal, hogy a Balatonban teljesen más úszni, mint medencében. „Itt nincsen a medencének széle, tehát nem fordulunk, a hullámzás, ami más lehet, és a tájékozódás. Igazából a víz az itt is víz” – fogalmazott az egyik résztvevő.

Ilyenkor több mint 1500-an dolgoznak azon, hogy minden rendben legyen a rendezvényen

„Több mint 140 vitorlás van, 30-50 méterenként […], ami azért fontos, hogy az úszó biztonságban érezze magát, hogyha bármi probléma van, akárcsak olyan is, hogy szomjas, vagy megéhezett, akkor a vitorlásokról szőlőcukorral, vízzel tudják segíteni. De ha valaki görcsöl, akkor azt is meg tudják oldani, kicsit megmasszírozzák, és tovább tudnak menni” – emelte ki Márh István, a 36. Lidl Balaton-átúszás főszervezője.

A legidősebb induló 82 éves volt. Sok katona, rendőr, és hivatásos sportolók is leúszták a távot. 80 magyarországi településről, és közel 40 országból érkeztek résztvevők.

„Már nagyon régóta terveztem, hogy át akarom úszni, és most jutottam el oda, hogy akkor meg is valósítom. Jó volt. Én két és fél órán belül szerettem volna átúszni, és ez sikerült is, úgyhogy örülök” – fogalmazott egy hölgy a Hír TV-nek.

Az 58 és fél perces rekord nem dőlt meg idén, de ezúttal is a csúcstartó, Papp Márk ért be leggyorsabban, 1 óra alatt a célba.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!