2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Sport

Varga János került a Nemzet Sportolói közé

  • Varga János került a Nemzet Sportolói közé

Hivatalossá vált, hogy Varga János olimpiai bajnok birkózó a Nemzet Sportolója lett.

„Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke hivatalos értesítést kapott róla, így ténnyé vált, hogy az olimpiai, valamint kétszeres világ- és Európa-bajnok birkózó, a 79 éves Varga János a Nemzet Sportolója lett” – áll az MBSZ keddi közleményében.

A Nemzet Sportolói exkluzív társaságban Kulcsár Győző négyszeres olimpiai aranyérmes párbajtőrvívó szeptember 19-i halálával üresedett meg egy hely a tizenkettőből. A jogszabályok értelmében hatvan napon belül a tagoknak kellett javaslatot tenniük, és a Nemzet Sportolói október 29-én Varga Jánost jelölték a megtisztelő címre. Az általuk kiválasztott sportember nevét a sportpolitikáért felelős miniszter képviseletében Szabó Tünde államtitkár terjesztette a kormány elé, és a kabinet elfogadta a jelölést – olvasható a közleményben, amely emlékeztet arra, hogy Polyák Imre 2010-es halála óta most került újra birkózó a Nemzet Sportolói közé.

A testület tagja az lehet, aki a 60. életévét betöltötte, sportolóként kimagasló eredményt ért el, és versenyzői pályafutása után is fontos szerepet töltött be a hazai sportéletben.

A Nemzet Sportolói jelenleg: Balczó András öttusázó, Hammerl László sportlövő, Bíróné Keleti Ágnes tornász, Kamuti Jenő vívó, Kárpáti György vízilabdázó, Magyar Zoltán tornász, Portisch Lajos sakkozó, Sági Györgyné Rejtő Ildikó vívó, Schmitt Pál vívó, Székely Éva úszó, Varga János birkózó és Weltner Györgyné Ivánkay Mária siketlimpiai bajnok asztaliteniszező.

Halálukig a cím birtokosai voltak: Puskás Ferenc, Zsivótzky Gyula, Polyák Imre, Albert Flórián, Gyarmati Dezső, Grosics Gyula, Buzánszky Jenő, Földi Imre és Kulcsár Győző.

Mindkét fogásnemben világklasszis

A 79 éves sportember a magyar birkózósport egyik fellegvárában, Abonyban született, ahol a kiváló, lelkes szakember, Skultéty Sándor vezette be a sportág rejtelmeibe. A Bp. Honvédban bontakozott ki rendkívüli tehetsége, kivételes technikai képzettsége révén mind a két fogásnemben nemzetközi klasszis volt, és 14-szer lett egyéni magyar bajnok.

Legnagyobb sikerét az 1968-as mexikóvárosi olimpián aratta, a kötöttfogásúak 57 kilogrammos súlycsoportjában győzött. Emellett az 1963-as és az 1970-es világbajnokságon, valamint az 1967-es és 1970-es Európa-bajnokságon is aranyérmet nyert. 1961-ben és 1967-ben vb-második, 1962-ben és 1971-ben vb-harmadik volt, az 1968-as Eb-n pedig a dobogó második fokára állhatott fel. Varga János versenyzői kvalitásait mutatja, hogy az 1961-es és 1962-es vb-n szabadfogásban szerezte érmét.

Visszavonulása után a Bp. Honvéd, majd a junior válogatott edzőjeként tevékenykedett, mesteredzői oklevelet szerzett. Pályafutását 2007-ben érdeméremmel ismerte el a Magyar Olimpiai Bizottság, 2010-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozatát, 2016-ban pedig a Nemzetközi Birkózó Szövetség beválasztotta a sportági Hírességek Csarnokába.

(Kezdőkép: abony.hu)

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!