Várakozáson felüli érdeklődés a Magyar Nemzet-kupán

KK, 2017. szeptember 9., szombat 19:19, frissítve: szombat 20:16
Több mint száz lovas vett részt a szombati Magyar Nemzet-kupa elnevezésű díjugratóverseny második fordulójában, melyet a sárvári Vadkert Majorban rendeztek meg. A versenyigazgató meglepődött a magas nevezési számon, a forduló győztes lovasa a körülményeket dicsérte.

A díjugrató-Magyar Nemzet-kupa második fordulóját rendezték szombaton a sárvári Vadkert Majorban. Nemcsak profik, hanem a fiatal korosztály is képviseltette magát.

Németh Enikő másodszor indult  Sárváron. „Még nagyon kicsi voltam, és apukámnak voltak otthon lovai, lovak között nőttem fel, és így valahogy rám ragadt, megszerettem őket, a sportot” – fogalmazott a díjugrató.

A szervezők szerint a megyében megszokottnál többen indultak a versenyen. „Jóval száz fölött van a nevezők száma, ez Vas megyében nagyon sok. Általában hetven-nyolcvan nevező van. Mondjuk ehhez hozzátartozik, hogy az adottságaink valamivel jobbak, sőt sokkal jobbak, mint ami Vas megyében megszokott” – emelte ki Németh Gyula versenyigazgató.

A győztes Grundtner Gábor is a körülményeket dicsérte. „Nagyon örülök ennek a győzelemnek. Valamikor válogatott lovas voltam, most már leszállóágban vagyok, de még sok versenyen részt veszek, és szívesen teszem. Úgy gondolom, hogy én le-, ez a verseny pedig felfelé megy, úgyhogy szerintem most itt pont velem találkozott. Gondolom, hogy a következő versenyeken még jobb és még nevesebb lovasok fognak megjelenni” – mondta a Magyar Nemzet-kupa második fordulójának győztese.

A sárvári Vadkert Major évek óta helyszíne a magyar viszonylatban kiemelkedő lovasversenyeknek – a szervezők azt remélik, hogy a jövőben még több versenyt rendeznek majd itt.

hirdetés
Legfrissebb
Legolvasottabb
hirdetés