Urbán: A túlfizetett játékosaink ténferegtek, a postás és a buszsofőr küzdött

Kaszás Gábor, 2017. június 10., szombat 18:15
Urbán Flórián szerint az egész magyar labdarúgást meg kell reformálni. Ingyen dolgozna Csányi Sándor MLSZ-elnök mellett, és átalakítaná a hazai focit. Az egykori negyvenszeres válogatott labdarúgó szerint amíg a szurkolók nem látják, hogy van egy rendszer, addig nem mennek ki a meccsekre. Szerinte a játékosok bérét normális szintre kellene hozni. Azt is elmondta, mit tenne a szövetségi kapitány helyében.

– Gondolom, nézte a pénteki mérkőzést. Hogyan látta az 1-0-s vereséget Andorrától?
– Nem egyszerű megfogalmazni. Az eredmény és a mutatott játék is önmagáért beszél. De ez összetettebb dolog ennél az egy mérkőzésnél. Én már korábban rámutattam, hogy nem biztos, hogy jó irányban halad a magyar labdarúgás. Különböző médiumokban megjelent, hogy Bernd Storck szövetségi kapitánynak szabad kezet adtak, és mindenbe beleszól a magyar labdarúgás terén. Amikor hurráhangulat volt a tavalyi Eb-szereplés után, én akkor is azt mondtam, hogy szemfényvesztésről van szó. Ez most látszik beigazolódni. Nem szeretnék senkit bántani, főleg a játékosokat nem, hiszen ők annyit tesznek, amennyit kérnek tőlük. Nagyon tisztelem Csányi Sándor MLSZ-elnököt, aki gazdaságilag rendbe tette a szövetséget és a magyar labdarúgást, viszont el kellene gondolkodni, hogy akik mellette vannak tanácsadóként, nem biztos, hogy jó irányba viszik a futballt. Úgyhogy tisztelettel kérném az MLSZ elnökét, hogy akik idáig mellette voltak, azoknak köszönje meg a munkájukat. Én ingyen és bérmentve elmegyek mellé, és egy év alatt megreformálom a magyar labdarúgást, ennél rosszabb úgysem lehet.

– Az Eb-szereplés óta az NB I nem lett színvonalasabb, és a nézőket sem sikerült kicsalni az élvonalbeli meccsekre. Feltételezem, ez is a rossz irányú haladást mutatja.
– Pontosan így van. Itt is a dolgok mögé kellene nézni, hogy ez miért van így. Az MLSZ azt mondta, hogy a magyar labdarúgás milyen szépen fejlődik, hiszen egyre több az igazolt játékos, és egyre több gyerek focizik. Ez óriási szemfényvesztés, félrevezetik az embereket. Ez úgy működik, hogy a klubokat arra kényszerítik, hogy az U7-estől az U19-es korosztályig csapatot indítsanak, mert akkor indulhatnak el a különböző bajnokságokban. Ez viszont lehetetlen, ennyi gyerek nincs Magyarországon, én is szembesültem ezzel a problémával. Saját tapasztalatból tudom, hogy milyen csalások és visszásságok vannak az utánpótlásban. Volt, amikor egy hétvégén egy gyerek két meccset volt kénytelen játszani, az is gyakori, hogy feketén játszatják őket, hogy egyáltalán ki tudjanak állni. Ez csak a mennyiség, és kifelé akarják azt mutatni, hogy milyen jó. Az utánpótlásban is inkább a minőségre kellene törekedni, hogy a végeredmény jó legyen. Ezért mondom, amit fentebb is említettem, hogy Csányi Sándort megvezetik, a dolgok nem jó irányban haladnak. Az egész rendszert meg kellene reformálni és rendbe kellene tenni. Ha ez meglenne, akkor talán a szurkolók is azt látnák, hogy van egy rendszer, amely kiszámítható. Nem tudhatjuk, hogy mikor variálnak megint. Volt, amikor tizenhat csapatos volt az NB I, most tizenkét csapatos. Lejjebb, például az NB III-ban senki nem tudja, hogy ki esett ki, a megyében meg sem azt, hogy ki jutott fel, sem azt, hogy ki esett ki, mert minden évben új szabályokat találnak ki. A szurkoló ezt látja – nincs kiszámíthatóság, nincs rendszer, ezért nem megy ki a mérkőzésre. És nem csak ezért, hanem mert hallja, hogy többmilliós fizetést kapnak a játékosok. Ezért mondjuk nem a játékos a hibás, hanem aki adja neki, a labdarúgó persze hogy elfogadja, nem mondja azt, hogy nem kér hárommilliós fizetést, neki elég a százezer forint. A klubok állami pénzt herdálnak el és költik a játékosokra. Persze, hogy ez irritálja a szurkolót, és ezért nem megy ki a meccsre. Aki ki is menne, a különböző beléptetési szabályok miatt nem megy ki. Reform kell, a játékosok fizetését normálisra szintre állítani, hiszen pontosan azzal szembesültünk Andorra ellen, hogy a túlfizetett játékosaink csak ténferegtek a pályán, viszont a postás, a cukrász, a buszsofőr és a vasutas az életéért küzdött, mert ki akar tűnni, előre akar lépni. Hatalmas hiba, hogy ilyen pénzeket osztogatnak NB I-es játékosoknak, akiknek nem érdekük, hogy kikerüljenek, hiszen a magyar langyos vízben elvannak milliókért, külföldön pedig kevesebbet keresnének, csak ott dolgozni kellene érte.

– A kapitánynak le kell mondania egy ilyen vereség után?
– A tisztesség azt kívánja. A szövetségi kapitány volt, aki kiválasztotta ezeket a játékosokat. Gondolom, hogy vállalja érte a felelősséget, levonja a konzekvenciát, és megteszi azt a lépést, amit ilyenkor meg kell tenni. Egy Andorra elleni vereség után tovább kell állni. Úgy hallottam, hogy Berd Storcknak már a fia is utánpótlás-szövetségi edzőként dolgozik, és az edzőképzést már az ő német barátja vezeti. Ezek után nem tudom, hogy gondolkodik-e a lemondáson. Ha én lennék a kapitány, akkor, ahogy a tisztesség megkívánja, felállok, és annyit mondok: „Uraim, köszönöm szépen, viszontlátásra!”

hirdetés
Legfrissebb
Legolvasottabb
hirdetés